~Karakter információk
Név: Astrid Lilin (Előtte: Lilin Davenport)
Nem: Nő
Életkor: 21
Faj: Ember
Származás: Elkia
Hűség: Emberek
Foglalkozás: Szabadúszó – Kalandjáró – Tudós tanonc (meg mikor mi)

~Karakter tulajdonságok
Megjelenés: Dús, intenzív vörös haj, mely a derekáig ér, csinos arc, melyet égszínkék szemek tesznek egy egésszé. Karcsú alkat, s talán törékenynek is látszik, de nem minden az, aminek látszik. Sokszor szokás mondani, hogy kicsi a bors, de erős. Bár Lil nem olyan alacsony, legalábbis egy törpnél minden bizonnyal magasabb, de nem egy égimeszelő, a 165 centit éppen súrolja. Ezt kiegészíti a ténylegesen törékeny 50 kilója.  Általában könnyű viselete van, hogy könnyebben tudjon mozogni, ha akármilyen harca kerülne sor.
Felszerelés: Út során egy táska, benne csak a szükséges holmikkal, ami általában egy könyv és toll, hogy feljegyzéseket írjon. Növények és üvegcsék. Fegyvernek egy könnyű egykezes kard.
Személyiség: Mivel életét meghatározta a királyi család és leginkább apja, ezért eleinte elég félénk volt, félt a sötéttől – bár a mai napig fél a sötéttől -, mostanra már strapabíróbb lett, maga is meg tud állni a saját lábán. Őszintén fejezi ki magát és olykor elég vadóc tud lenni mind a szavakkal, mind a tetteivel. Kíváncsisága sokszor bajba sodorja, ugyanis hajszolja a tudást, ennek érdekében pedig mindent megpróbál közelről megvizsgálni: legyen az egy tárgy, legyen az egy személy és a viselkedése, ugyanakkor próbál óvatos lenni. Ambiciózus, így nem hátrál meg a legnagyobb feladatok elől sem. Szeret új ismeretségeket kötni, és igyekszik a kommunikációs készségeivel mindent megoldani, mielőtt harcra kerülne a sor… vagy legalábbis a harcok helyett. Tulajdonképpen képezték valamelyest a kardforgatásra is, de ha kell, akkor csak vészhelyzetekben használja, és lenne még mit tanulni bőven, ugyanakkor büszke arra, hogy tud valamit a harcművészetről. Igyekszik minden lénynek bearanyozni a napját, törődni velük és megbékíteni őket önmagukkal szemben, épp ezért könnyen együtt érez másokkal. Annak örül, ha mosolyt csalhat mások arcára vagy megnevettetheti őket. Nem szereti, ha megmondják neki, mit csináljon, világ életében lázadt a rendszer ellen, legalábbis apja szabályai ellen. Mindezek mellett mivel vadóc, elég huncut is…
Szokások, ismertetőjegyek: Mivel királyi család sarja, egy medál lóg mindig a nyakában, ami két angyalszárnyat ábrázol. Ezen kívül egy különös anyajegy van a hátán, aminek a jelentését ő maga sem tudja.
Erősségek: – A kommunikációs készsége elég jó, így jól kimagyarázza magát a váratlan helyzetekben, legalábbis igyekszik
- Minden érdekli, s mivel ambiciózus, ezért hamar megtanulja azokat a dolgokat, amik szükségesek az életben maradásához
- Befolyásolni tudja az embereket, bár ez éppen a helyzettől függ és nem mindig jön be, ezért ezzel inkább igyekszik megbújni egy nehéz helyzetben valaki háta mögött és másra hagyni a feladat oroszlánrészét
Gyengeségek: – Mivel együtt érez az emberekkel és persze más lényekkel is, néha összeütközésbe keveredik a sajátjaival
- Lázadó és vadóc, így sokszor bajba keveredik miatta és a kíváncsisága is csak bajba sodorja
- Kardforgatásban mindig is lesz mit tanulnia, szóval harcokban nem igazán nyerő, inkább a nyers szavak embere, s való, hogy nem lehet mindent tiszta diplomáciával lerendezni
- Fél a sötétben… legalábbis egyedül, olykor társaságban is, ha nincsenek elég közel hozzá

~Előtörténet
Egy hercegi család egyetlen leánya vagyok. Azt gondolnád, hogy könnyű életem lehetett, könnyű körülményekkel, semmi felelősséggel a vállamon, nulla veszéllyel, szabadon. Ugyanakkor nem minden tűnik ilyen egyszerűnek.
Üküknagyapám még a háború előtt jelentős befolyásra tett szert. Bár visszamenőleg az Elkiai királyi család egyik ágának leszármazottjai vagyunk, így csak hercegi rangot kapott. Mivel tőle öröklődött tovább ez a rang, így az én családom következett. Atyám bátyja elég naiv volt és nem méltó a hercegi szerepre, így végül apámnak sikerült a helyébe lépnie. Mondhatnám, hogy sikerült annyira feltörekednie az uralkodó család mocskos bugyrának legalsó fertőjétől a ranglétra legtetejére, hogy végül a bátyját "lerangozták", őt pedig a helytartó gárda élére helyezték. Kérdezhetném, hogy jogos volt e az eljárás, vagy sem, mindenesetre köztudott, hogy nálunk a hagyományok úgy szólnak, hogy nem az elsőszülött lesz automatikusan a hercegi trón örököse, bár az mindenképpen legyen fiú - ugyebár hercegi címet kaptunk, csak apám közben helytartó lett. Apám férfi, így eszerint jogosan illette meg a rang, az már kérdéses volt, hogy mit tehetett, amiért átvehette bátyja helyét – olykor elgondolkodom, hogy nem e merényletet ötlött ki ellene, felbérelt egy gyilkost, hogy ne saját magának kelljen elvégeznie a piszkos munkát, de ha kérdezem, nem beszél róla, szimplán elhessegeti orra előtt, mintha nem is lett volna soha testvére.
Szóval… így állunk. A hercegi család első gyermeke én vagyok: Lilin Davenport, Elkiából. Nyugtázom, hogy leány vagyok, ami azt jelentette, hogy közel sem lehetek a trónszékhez, ugyanis nő nem uralkodhat családunkban a bolondos öreg hagyományokhoz hűen ragaszkodva. Utóbb megtudtam, hogy mégis lehetséges, ha a lánygyermek egy ugyanígy rojális család férfi tagjával házasodik. Mondanom sem kell, hogy erről hallani sem szerettem volna.
Kezdetben lázadó szellemű teremtés voltam, aminek köszönhetően saját atyám is letagadott, mert nem egyszer hoztam szégyenbe tanácstagok előtt, ami talán a tanácsnak jó mulatság volt, ugyanis kiemelkedtem kommunikációs készségemmel a többi velem egykorúval ellenben, mindezt a könyveknek köszönhettem, melyet anyám meleg szívvel adományozott nekem minden egyes alkalommal. Ő volt az egyetlen, akire bármilyen körülmények között számíthattam, s felemelte hangját apámmal szemben, ha ő szigorú szavakat intézett felém. Állandó felelősségről hadovált, s úgy tűnt, utál amiatt, hogy lány vagyok, s hogy nem szült anyám a trónhoz és hozzá méltó utódot.
Bár luxusabb körülmények között nevelkedtem, el kellett tűrnöm apám büntetéseit is, egyrészt a csínyeim miatt, másrészt szimplán azért, mert nem fiú lettem: legtöbbször bezárt a toronyszobába, ahol egyedül kellett átvészelnem az éjszakát. Talán emiatt is félek annyira a sötéttől, vagy az egyedülléttől. Számomra a könyvek hoztak megnyugvást, amelyek egy másik világba csábítottak: belőlük megtanultam, hogyan lehetek más, hogyan állhatok a talpamra, s hogyan mondjak nemet. Mellesleg innen tanultam meg együtt érezni a szegényebb sorsú emberekkel, ugyanis még csak közel sem juthattam ki a kastélyból, hogy megcsodáljam a kinti világot. Igyekeztem, hogy megszökjek, hogy valami ürügyet találjak arra, hogy láthassam, hogyan élnek a sajátjaim. Végül anyám beszélte rá apámat, hogy világot láthassak, de csakis kísérettel. Megtapasztaltam népem szomorú életét, attól a perctől fogva életem annak szentelem, hogy segíthessek rajtuk a tudománnyal.
Anyám egy mestert fogadott mellém, hogy teljesítse kérésem, miszerint tanulni akarok, mindent, amit egy ember csak tudhat. Így fordult meg a kezemben az irodalom, a herbália minden tudománya, a kísérletek számottevő tudományos könyvei, mondanom sem kell, hogy élveztem minden percét annak, ha olvashattam. Atyám persze kiötlötte, hogy kérőket rendez hozzám, de mindre nemet mondtam, ugyanis egyik sem tűnt intelligensebbnek egy asztal lábánál.
Oh és persze, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy időközben született egy öcsém, ami apámnak megnyugvást hozott a lelkére, egyfajta kő esett le a szívéről. Többet nem hallottam felém intézett rossz szavait, hiszen állandóan kisöcsémmel volt elfoglalva, aki így a leendő trónörökös lett. Míg én a tudománnyal voltam elfoglalva, s szinte elrekesztve öcsémtől, ő addig kénytelen volt minden percét a kötelességének szentelni, avagy járni a tanácskozásokra még kisfiúként is, részt venni atyámmal a hadi- és gazdasági tárgyalásokon, a belügy- és külügy minden csínját-bínját el kellett sajátítania. Ezzel maga atyám sem számolt, hogy öcsém annyira megtorpan a kihívástól, hogy elmenekül a kastélytól, még az udvaráról is. Belegondolva, hogy elveszítheti egyetlen örökösét – s már hogy elég öreg ahhoz, hogy egy újabbat nemzzen -, engem kért, hogy keressem meg és hozzam vissza, minden áron. De nem értettem a nyomkövetéshez, nem értettem semmihez sem, amivel megvédhetem magam, és a diplomácia nem mindig vezet a nyugodt körülmények között lerendezhető megbeszélésekhez. Így történt, hogy még egy mestert kellett felfogadni mellém. Sokkal gyorsabban kellett tanulnom, ha atyám azt akarta, hogy épségben hazahozzam testvérem. Szerencsémre mindenre oda tudok figyelni, ami érdekel, s így könnyebben meg is ragadnak bennem. Gyorsítanom kellett, szinte tengett bennem az adrenalin, mikor arra gondoltam, hogy elmehetek életem első küldetésére. Valamelyest megtanultam a karddal bánni, azonban nem mondhatom, hogy profi lennék, sőt… éppen elég tudásom arra, hogy meg tudjam magam védeni, de egy tőlem erősebb ellenféllel szemben lehet, kudarcot vallanék. Hagyatkoztam a szépségemre, és sokan mondták is, hogy nem biztos, hogy egy férfi képes lenne elcsúfítani ezt a csinos pofit, de ettől csak jobban féltem, mert az azt jelenti, hogy… hát igen, azt.
Az út előtt megváltoztattam a nevem, hiszen sosem éreztem magam a királyi családhoz közel, nem akartam uralkodó lenni egy ficsúrral az oldalamon. Ha szerelem kell, azt én válasszam…
Célom volt, hogy megtaláljam elveszett öcsémet, s hogy tudásommal segítsek az embereken, bearanyozzam az életüket, s mindenekelőtt rátaláljak igazi küldetésemre, sorsomra.