Sárkányok – bárki, aki hallja ezt a szót, több tíz méteres szörnyekre gondol, akik tüzet, vizet, és még ki tudja mit képesek köpni. Olyan lényekre, kik alatt megrepednek a hegyek, akik egy ugrásukkal föld- vagy tengerrengést szítanak; karmolásukkal falvakat pusztítanak el, és még az istenölő flügelekből is többtucatnyi kell ahhoz, hogy akár egyet is leterítsenek. Egy gyengébbet.
Sokáig igazak voltak ezek az állítások – a Felszabadulás idején minden faj megmutatta a foga fehérjét, és a sárkányoknak volt a legnagyobb ereje, melyet elrejtettek a világ elől. Erősek voltak, és mohók – országokat perzseltek végig vagy fagyasztottak le, de akadtak olyan települések, melyek a szélsárkányoknak hála pusztává, sivataggá váltak. Nem kíméltek és tiszteltek semmit, még az egekben is pusztítottak, tönkretéve ezzel az ott magukat elszigetelő lényeket is.
A többi faj viszont hamar elkezdett felülkerekedni rajtuk; sárkányölő szervezeteket hoztak létre, speciális fegyverek terveivel álltak elő, így a pusztulás lassan a visszájára fordult, azt akarták, hogy ez legyen az első faj, mely a Felszabadulás utáni háborúkban kihal.
Csupán a két Sárkánykirálynő, és istenük bölcsessége mentette meg őket; egyikőjük, égi gondozója segítségével felemésztette mágikus erejét és ezzel örök börtönbe zárta magát, annak érdekében, hogy lepecsételje a sárkányok erejét – emberi formába.
„Sajnálom, hogy egy ilyen döntést egyedül hoztam meg, gyermekeim… ám ez a ti érdeketeket szolgálja.” – Ez volt az utolsó mondat, mely elhagyta a száját, és napokig a sárkányok nem tapasztaltak semmit. Hamarosan gyengülni kezdtek, testük folyamatosan apróbb lett, elvesztették külső ismertetőjeleiket, és maguk is emberré váltak, kiknek testén elágazó pecsétek helyezkednek el.
Látván, hogy erejük elenyészett, és csupán a néhány Őssárkánynak maradt meg valódi alakja, kik nem pusztítottak, elődeik segítségével biztonságos helyre költöztek, völgyekbe, hegyekbe, vagy saját városokat alapítottak – néhányan pedig emberi civilizációkba illeszkedtek be; így ért véget az ő szerepük a Felszabadulás utáni háborúkban… egyelőre.

Általános jellemzőik:
Manapság a sárkányok nem viselik régi jellemzőiket – sokkal inkább emberek, mint fenevadak. Testük teljesen átlagos emberi testté vált, hogy könnyen beilleszkedhessenek, ha otthon nem tudnak megélni. Csak pár dolog különbözteti meg őket: a sárkányok általában edzettek és feszesek; akaratuk ellenére is látszódik rajtuk a bennük lappangó feszültség, hisz ha átváltoznak, nagy erőket mozgatnak meg. Ezen kívül egész testükön szerteszét, különféle és fajta tetoválások találhatóak, melyek felizzanak, ha valamiféle mágiát hajtanak végre; ezek pecsétekként szolgálnak, és ahogy a sárkányok erősödnek, úgy egyre kevésbé feltűnőek, és amint eredeti alakjukba képesek változni, teljesen eltűnnek. Feltűnő még, ám sokan félnek észrevenni, hogy szemükből szinte sugárzik a vadság, pupillájuk pedig a macskákéhoz hasonlóan szűkül össze.
Amennyi sárkány, annyi személyiség; s bár mindig mondják, hogy általában hordozzák elemük sajátosságait, az is sokféle lehet. Egy tűzzel bánó általában vagy hamar haragra lobbanó vagy szenvedélyes, egy faggyal bíró pedig vagy rideg, vagy pedig csípős, mint a dér. Más fajokkal általában elfogadóan bánnak, nehogy nagyobb átok sújtsa őket, mint régen, de nem esnek a naivitás árkába sosem.
Sárkányként talán még sokkal egyedibbek, mint ember alakban – méretük, lábuk és szárnyuk száma, szarvaik formája, színük, minden egyes pikkelyük különbözik, még egy családban sem találni egyforma példányokat.
Neveiket általában ősi nagy sárkányok után választják, vagy egyszerűen hangzás alapján; egy kristálysárkányra jellemző lehet a durvaságot, míg egy vízsárkányra inkább a gördülékenységet kifejező név. Utónévként általában egy titulust választanak maguknak, ilyenkor az a legjobb, mikor a nép egyként zúg egy hatalmat sugárzó címet – ezzel jelezve, hogy elfogadták azt. Pontos élettartamukat nem tudni, bizonyára nagyban függ az életmódjuktól, ám az biztos, hogy hasonlóan lassan öregednek, mint az elfek.

A sárkányok hatalmas mágikus erővel rendelkeznek, nem véletlen helyezkednek el olyan magasan az Exceed listáján. Mikor még valódi alakjukban voltak jelen, ez egyenlő volt az életenergiájukkal, valamint ennek segítségével tudták létrehozni elsöprő elemi képességeiket; most viszont ez arra szolgál, hogy nagy nehezen néha meg tudják idézni „sárkányszerveiket” (minden varázslattal egyet: szarvat, karmokat, és a többi…), valamint gyengébb elemi mágiával is képesek bánni, ám mindkettőt csupán mértékkel szabad, mivel emberi alakjukban megerőltető számukra a mágiahasználat. Minél többet képesek megidézni valós önmagukból, ez annál könnyebbé válik.
Elpecsételt alakjukban fizikailag valahol az emberek és a bestiák között állnak, de az előbbi faj a fegyvereivel felülkerekedhet egy pusztakezes sárkányon, ám ugyanez igaz az utóbbi fajra is, egy elemi támadás jelentősen lelassíthat egy bestiát, még akkor is, ha fizikailag erősebbek.

Életük napjainkban:
Jelenleg a sárkányok egyetlen birtokolt országa Vydric, itt élnek a legtöbben a fajból, de természetesen az ezt körülvevő semleges területek is „telítve” vannak velük, szinte csak elfoglalásra várnak.
Az uralkodó jelenleg az egyetlen Sárkánykirálynő, Esvelt, valamint az ő tanácsadói az Őssárkányok, akik négyen vannak – ők öten, és a bebörtönzött királynő, a mondák szerint már túléltek több, mint ezer évet.
Régen kialakult szokásaik és hagyományaik szinte mind eltűntek a Lepecsételés miatt, vagyis inkább annak következményeként, mivel szétszóródtak. Egyetlen egy maradt meg, melyet minden ötödik évben megrendeznek, ez az Őssárkányok Ünnepe, amikor minden sárkány békésen közeledik egymáshoz (adott esetben a többi fajhoz is), és egy héten keresztül ünneplik az Őssárkányokat, akik még a Felszabadulás előtt is éltek, majd az utolsó napon meggyászolják régi, hatalmas nemzetüket, és fohászt mondanak őseik kárhozott lelkéért, akik miatt ebbe az állapotba kényszerültek.