A Felszabadulás előtti időkben nekik is hatalmas nemzetük volt, melyet főleg az emberektől foglaltak el. Fajuk sokáig nem volt túl fejlett, mivel a klánok időről időre irtották egymást, és nem hagytak életteret saját maguknak. Mindez megváltozott, mikor egy Miko nevű papnő megjelent, és alig ötven év alatt felvirágoztatta ezt a nemzetet; technikailag ők voltak a legfejlettebbek, egyre terjeszkedtek, és csak a Felszabadulást követő háborúk akadályozták meg őket abban, hogy átvegyék az irányítást a világ felett.
Akkor viszont rájuk járt a rúd rendesen; a papnőt, ki a fejlődést elhozta, kivégezték, városaikat lerombolták, ám ők mindezen feldühödve együttes erővel kezdtek el csapást mérni a többi fajra. Eszméletlen nagy károkat okoztak; több millió bestia söpört végig országokon Vérpusztítás állapotban, felperzselt földeket és holttestek ezreit hagyva maguk után.
Ám akiknek elég esze volt, hátba támadta őket, és ha ezzel nem is győzte le ezt a félelmetes fajt, visszavágásként tönkretették még ép területeiket, így hamarosan vissza kellett fordulniuk, hogy minimalizálják a veszteségeket, bár így is sok hadviselés volt a hátuk mögött – de muszáj volt abbahagyniuk, hogy stabilizálják nemzetük állapotát, hisz az kezdett szétesni…

Általános jellemzőik:
Elterjedt tévhit róluk, hogy képesek olvasni mások gondolataiban, ám valójában csak a szándékot érzik meg a kiárasztott szagok, levegővételek és szívverések alapján; de ezt csak ők tudják, ellenfeleik pedig így megmaradnak abban a félelemben, hogy eszmefuttatásaikat kihallgatják.
Bár bestiának nevezik őket, elsőre egyikük se látszódik annak. Sokukra jellemző a rideg arckifejezés, ehhez pedig társulnak fajuk természetes ismertetőjelei, az emberi test, az állatfülek és farkak, valamit az enyhén állatias viselkedés. Ez az átlag, de láttak már olyan törzseket is, mely szinte ennek az ellentéte: állati, ám mégis humanoid test, rájuk pedig jobban illik a „bestia” kifejezés.
Maguk között valamint más fajjal is igen fellengősek, hisz képesek megérezni a szándékot, így akárki előtt járhatnak egy lépéssel. Ennek ellenére vannak olyan fajtársaik, akik szerények, netán pont, hogy félelemre hajlamosak képességük miatt.
Rövid ideig élnek, mivel testük nem alkalmas arra, hogy fizikai tűrőképességük határán legyen szinte folyamatosan. Náluk a hetven-nyolcvan év az öregkor, ám igen ritka, hogy azt valaki megéri, ennél sokkal gyakoribb, hogy feleennyit élnek.
Neveik általában „keletiesek”, régi hagyományaiknak hála, mint például Yuzuna, Asuka, vagy esetleg Hikari; vezetékneveiket pedig szüleiktől öröklik, az alapján, hogy kiét érdemesebb tovább örökíteni.

Gyengeségeik és erősségeik:
A bestiák legnagyobb erősségei a fizikai erő, valamint megnövelt érzékeik. Mindezek különleges belső elementáljaik miatt állnak rendelkezésükre – egy ütésükkel csontokat törhetnek, gyorsaságuk sokszorosa lehet más fajénak, állóképességük hihetetlenül jó, érzékeiket bárki más megirigyelné. Ami pedig még fontosabb, hogy képesek bekapcsolni az úgy nevezett „Vérpusztítás” állapotot, ahol ezek az amúgy is fizikai képességek határán álló tulajdonságokat megsokszorozódnak.
Ám mindezeknek meg is van a hátránya: a bestiák nem túl hosszú életűek, mivel mindig gyötrik a testüket, és bár gyors a regenerációjuk is, az képtelen felvenni a versenyt a folytonos megerőltetéssel. Az elementálok áramlása gyakran okoz nekik rosszullétet, melyet általában csak más faj ilyen irányú mágiája vagy mágikus tárgya tud enyhíteni. Ennél pedig még drasztikusabb, hogy a Vérpusztítás alatt nem éreznek fájdalmat, nem látják be, hol a határ, így annak gyakori és hosszú használata csonttörést, ínszakadást, szervek, sőt, akár a szív végleges károsodását eredményezheti.

Életük napjainkban:
A csaták után a bestiák az egyetlen épen maradt országba, Nyderrameth-be húzódtak vissza, ám technológiájuk már itt sem volt a régi; addigra az emberek már lekörözték őket, s papnőjük nélkül képtelenek voltak visszaépíteni a régi, ám mégis modern dolgokat.
A faj nagy része az évtizedek során elkezdett szétszéledni a környező kisebb városokba, ám a keménymagot egy akaratos asszony, aki mára már a királynőjük, fogta össze; Shisha Kohaku, ki lényegében egy szarvval rendelkező oroszlán állati vonásait hordozza magán. Tizenévesként került „trónra” anyja segítségével, azóta több, mint huszonöt éve igazgatja az országot, és igyekszik megtenni a lépéseket afelé, hogy hamarosan újra terjeszkedhessenek.
Szokásuk megünnepelni az új évet és az évvégét, ekkor hatalmas parádékat rendeznek, evéssel, ivással, tánccal, jelmezekkel; ezen a két napon el tudnak felejteni minden bút és bánatot, mely máskor gyötri őket, és erre szükségük is van.