Ha valaki ránéz egy vámpírra, végigfut rajta a borzongás, mindenkinek más okból. Egyeseknek azért futkos a hideg a testükön, mert olyan vonzónak tartják őket, mások pedig rémisztőnek vagy éppenséggel undorítónak.
Ők nem csupán vérrel táplálkoznak, bár sokáig ezt hitték. Épp ezért a többi faj csodálkozott, hogy mikor megszűntek a rémhírek azzal kapcsolatban, hogy a vámpírok szárazra szívják társaikat, ezek a lények még így is felbukkantak néhol, egészen bizarr dolgokat téve, tehát nem haltak ki.
Közel álltak ahhoz, hogy eltűnjenek a föld felszínéről, ám nem azon probléma miatt, hogy nem kaptak vért; ez a testnedv csupán a legjobban tápláló volt számukra, illetve csupán ez biztosította a számukra, hogy a testük növekedjen, de nem csak ezzel lakhattak jól. Minden egyes, más faj testéből kinyert folyadék tökéletes volt számukra – nyál, izzadtság, és persze olyanfajta testnedvek is, mellyel az ember a legtöbbet a bordélyházban találkozik…
Annak az oka, hogy majdnem kihaltak, az a sajnálatos probléma volt, hogy bármennyire is szívesen szaporodtak volna, alig volt kivel. A férfiak generációról generációra kevesebben lettek, és később szövetséget kötöttek a szirénekkel, így a vámpírok Oceando-ba költöztek, amit nem is bántak, hiszen a napfény képes lett volna őket halálra égetni, ám a víz alatt nem fenyegette őket ez a veszély. Más okból is jó volt ez a két faj számára – a vámpírok fel tudták ajánlani a kevés férfi tagjukat, hogy a szirének szaporodhassanak, illetve tudtak vért szipolyozni, mivel az uszonyos hölgyek biztonságban maradtak a betegségtől, melyet a harapás okoz; bár ezáltal nem változtak olyanná, mint aki evett belőle, megváltoznak, és rájuk is veszélyes lesz a napfény.
Ahogy teltek az évszázadok, a vámpírok egyre csak fogyatkoztak, bármennyire is igyekeztek megoldani a dolgot, mivel a szirének igába hajtották őket; csak a Felszabadulás menthette meg a fajt, ami során elmenekültek egy barlangrendszerbe.
A háborúkban nem vettek részt, helyette felkérték istenüket, hogy segítsen nekik egy új nemzetet kiépíteni; ő pedig válaszolt, és létrehozott egy földalatti rendszert, melynek egyik országába beköltöztette a megtépázott fajt – azóta is igyekeznek helyrehozni azt, ami elromlott…

Általános jellemzőik:
A férfi vámpírok átlagmagassága meghaladja az emberekét, míg a nőknél épp, hogy alulmúlja. Mindkét nemnél megtalálhatóak azok a jellegzetes ismertetőjelek, amiket látván valaki kijelentheti, vámpírt lát: denevérszerű szárnyak általában a lapockából kinőve, levélszerű mintában végződő farok, egyeseknél pedig a fejen is előfordulhatnak szarvak, vagy apró denevérszárnyak, és az sem kizárt, hogy némelyiküknek hegyes a füle. A férfiak markáns, míg a nők bájos arcvonásokkal rendelkeznek.
Ha a vámpírok egymás között vannak, megfigyelhető a köztük lévő szexuális szikrázás. Ritka, hogy huzamosabb ideig egy valaki mellett maradnak, sokkal általánosabb, hogy „virágról virágra” szállnak, akárcsak a méhek. Ez a többi fajnál is ugyanígy van, bár őket inkább tápláléknak nézik.
Egy vámpír akkor tud sokáig élni, ha első húsz-harminc éve alatt elér egy masszív, felnőtt formát, tehát kellően sok vért szipolyozott magába. Ha ez nem történik meg, teste egyre gyengébb lesz, mígnem valami betegség, vagy az élethez szükséges mesterséges fények ölik meg; viszont, ha eléri ezt az állapotot, akár két- vagy háromszáz évet is megélhet.
Neveik többségét régi, felszíni nevek teszik ki, melyek még több tucatnyi évtizeddel ezelőtt használtak más fajok, vezetéknevet pedig tetszésük szerint használnak, vagy éppen nem.

Gyengeségeik és erősségeik:
A vámpírok alig rendelkeznek mágikus erővel, és azt az igazán keveset se nagyon használják ki. Legfőképp bájitalok, mérgek főzésében jók, és meg vannak a maguk módszereik, hogy a célpont testébe jutassák ezeket a kotyvalékokat – folyékony, vagy akár gőzölt formában. Azok, akik már egészen erősek, akár transzformációkat is hajthatnak végre magukon – ilyenkor valamilyen mágikus erejű tárggyá változnak át, és általában csak egy ilyen alakra képesek.
Fizikai erejük átlagos, nagyjából az emberével egyenlő, ám akinek elég kitartása van, annyira megerősödhet, hogy szárnyait repülésre bírhatja, és esetenként ütései erejét is megerősítse.

Életük napjainkban:
Egy földalatti országban élnek, melynek a Draesen nevet adták. Uralkodójuk lényegében egy papnő, ki képes bármikor testébe idézni istenüket – ő Fekete Jeanne királynő, akit legtöbbször nem is látni, azt állítják, mindig a vámpíristennel beszél, és ritka, hogy személyesen vele találkozik valaki.
Ünnepeket és egyebeket ritkán tartanak; viszont megvan azaz érdekes „szokásuk”, hogy minden héten legalább egyszer a királynő meghirdeti, hogy az emberek zárkózzanak be otthonukba, és akinek lehetősége van, próbálja reprodukálni a fajt párjával – sajnos nekik muszáj erre a dologra koncentrálniuk, mivel elég kevesen vannak…