Sárkány 
 | Tárgy: Cerys  December 1st 2014, 11:28 | |
| ~Karakter információkNév: Cerys (jelenleg használt, emberi álnév: Katherine Venettia) Nem: Nő Életkor: 83 év Faj: Sárkány Származás: Vydric Hűség: Sárkányok, valamint a „világ népe” Foglalkozás: Veszejtő (amolyan bérgyilkos fajta), valamint önjelölt trónvárományos ~Karakter tulajdonságokMegjelenés: Bárki elmehet úgy Cerys mellett, hogy egyáltalán észrevenné, vagy emlékezetébe vésné őt. Egyszerű, jellegtelen arca van, melyen általában mosoly terül el; magassága és súlya az átlagos emberi, s ezzel együtt sárkány normáknak felel meg. A gondok akkor kezdődnek, mikor valaki közelebbről elkezdi szemügyre venni őt; fekete hajában meglátja a csillogást, és a száznál is több különféle árnyalatot, mely a sötét viharfelhőket idézi. Szemei úgy csillognak, íriszei olyan változóan világos lila színeket vesznek fel, mint maguk a villámok, melyek az égen táncolnak; mosolya pedig bárkibe belefojtja a lélegzetet ilyen-olyan módokon. Ezen kívül, teste kellőképpen kecses és feszes, nem csak annak hála, hogy sárkány; több évtizednyi mozgás és edzés tartotta őt így. Alakját és lilás-feketés tetoválásait, ha emberek közé megy, terebélyes, csipkés és masnis, lila ruha mögé rejti, melynek szabása természetesen követi a divatot, ha szükséges. Amikor bevetésen van, általában testhez simuló fekete ruhát hord, haját felköti, így kényelmesen tud mozogni. Tetoválásait az öltözéken kívül kötszerrel rejti el, hogy ha a ruha leszakad róla, az még védje az identitását. Felszerelés: Sminkkészlet, egy pár fülbevaló (fülben természetesen), egy sötétkék selyemsál (hétköznapi viseletben ruhába gyűrve vagy stólaként használva, bevetésen nyakban) Személyiség: Cerys amolyan csöndes gyilkos típus. Mindenek előtt megfigyeli az eseményeket, minden esetre felkészül valamilyen tervvel, és csak ezek után cselekszik bármit is. Magányos személy - bár legbelül vágyik a kapcsolatokra, józan eszétől vezérelve általában megszakítja azokat, mert tudja, hogy ezek csupán olyan dolgok az életében, melyet felhasználhatnak ellene. Nagyon türelmes tud lenni, ekkor nem túl bőbeszédű, viszont megfelelő eszközökkel ki lehet hozni a sodrából, ilyenkor viszont jobb futni előle; ekkor se vadul be cselekedeteit illetően, ugyanolyan hűvösnek mutatja magát, de a belső indíttatásai csak akkor csillapodnak, ha véghezvitte, amit elkezdett. Természetesen ehhez hozzátartozik, hogy nagyon makacs, és bármit megtesz azért, hogy elérje céljait; ha pedig őt noszogatnák valamilyen irányba, azzal erőteljesen szemben áll. Szokások, ismertetőjegyek:- Jellemző rá, hogy ha egy környezetbe van szorítva, akkor körbe-körbe járkál, mindenkit végignéz, mindaddig, amíg úgy nem gondolja, hogy mindent felmért; - Van, hogy visszatérően visszakérdez dolgokra, teljesen véletlenszerűen; - Ha dohány kerül a közelébe, akkor hamar el is tünteti azt - Amikor nem érzi magát biztonságban, a selyemsálát piszkálja. Erősségek: - Nem fél a szélsőséges magasságoktól sem; - Képes sokáig megőrizni a nyugalmát; - Jó akrobata, hajlékony és kecses; - Makacs, és mindig eléri a dolgokat, amit elhatároz. Gyengeségek: - Sok minden hoz elő benne emlékeket; - Emlékezés közben megfeledkezik a környezetéről; - Ha elfogy a türelme, túl hirtelen lobbannak fel benne az érzelmek. ~ElőtörténetKifújtam a dohányfüstöt, majd a nyakamon heverő selyemsálat felhúztam az orrom hegyéig. Már legalább fél órája ezt csináltam – talán a negyedik papírba tekert dohányszálat szívtam el éppen. Nem túl egészséges, de annál élvezetesebb, valamiben pedig úgyis meg kell halni; akkor az már egy olyan dolog legyen, amit élvezek. Lehúztam a sálat a nyakamra, és újra beleszívtam a bűnös élvezetekbe. Vadmálna ízét éreztem a nyelvemen, majd aztán kifújtam a füstöt, és visszahúztam a selymet. Hideg éjszaka volt az, olyasfajta, mikor az emlékek megrohamoznak annak reményében, hogy meleget csempésszenek a testedbe, vagy épp azért, hogy a maradék hőt is kilopják onnét. Az aznap esti emlékeknek pár perccel azelőtt még megálljt parancsoltam volna, ám akkor kacagni támadt kedvem. Vörös, göndör hajamat ujjaim közt pödörgettem, majd látatlanban kitapintottam a szeplőimet, s magam elé képzeltem drogoktól megzöldült szememet. Mindezek egy ósdi álca részei voltak, könnyen lebuktatható, hamis csel; de egy vágytól elbódult férfi még a legnagyobb csalást se venné észre. Dagadt, szürkülő hajú ember volt, a feje búbján már kopaszodott, teste minden részén redőzött a háj. Nehéz volt megtalálni az ágyékát, talán el is vétettem, mert semmi keményet nem éreztem magam alatt. Mikor már kezdett belejönni a tapogatásba, kioldoztam a köntösöm, és kihúztam az összefogóként használt textilt, majd a nyaka köré tekertem azt. Hájas embert nehéz megfojtani, azt meg kell, hogy mondjam, de legalább csöndes munka.
- Még mindig jó ötletnek tűnik eladni a népedet, kormányzó uram? - Mosolyogtam rá, pedig ő a kérdést valószínűleg fel se fogta.
Kegyetlen dolgot akartam művelni; felajánlottak neki még tíz életre is túl sok aranyat, ha odaadja a faluját a szomszédos kisváros kormányzójának. Ha átadja a népét – embereket, bestiáknak. A hely napok alatt mészárszékké változott volna, a kormányzó úr vérével együtt, hogy visszavegyék tőle az odaígért aranyat. Bolond, rémes döntés; s bár az emberek kicsit se érdekeltek, ennyi jó cselekedet belefért az életembe. Na, és persze, ki tudja? Gondolnom kellett arra is, hogy ők egyszer a népemmé válnak…- Hé… - Az erkélyajtó nyitódásának hála még időben felocsúdtam emlékeim fogságából. Ültemből egyből hanyatt vágódtam, majd gyertya pózból kézenállásba váltva beakasztottam a bokáimat a hónai alá, és saját testem súlya segítségével átlendítettem őt az erkély korlátján. A hangtalanul zuhanó férfi után néztem; a kormányzó testőre lehetett, és azért nem értem el a nyakát, hogy kicsavarjam azt, mert volt vagy két méter magas. Ez volt a jel nekem, hogy ideje indulni. Kilendültem az erkély korlátján, és mászni kezdtem lefelé. Szerencsére a kormányzó háza sűrűn díszített volt, hisz kellően sok pénzt költött rá, emiatt pedig nagyon sok kapaszkodóra leltem. Az utolsó két méteren eleresztettem magam, és igyekeztem óvatosan esni, nehogy a testőrön végezzem; így is csak centiken múlt, hogy megcsússzak. Fürge léptekkel hagytam el a falut, még mielőtt elért volna a pirkadat, s bár egy falunak jót tettem, az álmaimban szereplő démonok sokasága eggyel gyarapodott… Az egyik közeli városban telepedtem meg, és éppen a második dézsa fürdővizemet élveztem ki. Hiába, míg az első fürdés alatt a vörös henna nagy része leázott rólam, annyira nagyon az nem volt jó a sok lerakodó kosz miatt, de nem úgy azután! Tisztán fürdeni, úgy, hogy csak az élvezet a lényeg, már sokkal jobb. Lehunytam a szemeimet, és emlékeztem; olyan napokat idéztem fel, melyeknek varázsa már rég elmúlt. Ültem fenn a dombon, térdeimet felhúzva és átkarolva, és néztem, ahogy lángol a város. Órák óta bámultam, és a zuhogó eső azóta se tudta eloltani a magasra csapó tüzet. Fiina sokáig téblábolt körülöttem, de mikor rájött, hogy minden hiába, úgyse figyelek rá, továbbállt, és segített a menekülteknek.
Én okoztam azt a tüzet, mert hallottam, hogy valami rosszra készülnek, de hogy mire, azt már akkor elfelejtettem, mikor az első szikrák lángra kaptak a függönyökön, és felugráltak a plafonig. Csak egy házat akartam a lángok martalékává tenni, csak figyelmeztetni akartam őket, hogy baromságot akarnak elkövetni.
- Nos, ez a figyelmeztetés kicsit talán erősre sikeredett… - Majdnem megugrottam a hangtól, ami mögülem jött. Nem néztem hátra, megvártam, amíg a sárban tocsogó léptek szép lassan elém érnek. Utáltam visszagondolni olyan dolgokra, amik régebben történek, mindig elvették a figyelmem.
Hunyorogtam, hogy kivehessem az alakot, aki elém állt. Csuklya volt rajta és kényelmesen testhezálló öltözék, arcából szinte semmi sem látszódott. Megrázta a fejét és sóhajtott, mire szőke tincsek hullottak ki kapucnija alól, és elárasztott engem a fokhagymaszag. Fintorogtam.
- Ki vagy te? - A szemembe nézett. Jól tudtam, ki ő, és ő is, hogy én ki vagyok. Egy okosabb személy, vagy egy olyan, aki kevéssé tudja leplezni az érzelmeit, meghátrált volna, meglepődik, de ez a férfi még csak érdeklődést se színlelt. Merőn nézett rám, várta, hogy elkapjam a tekintetemet, hogy előbb pislogjak, mint ő.
- Vroááá! – Hirtelen ordítottam fel, megtörve a kellemes háttérzajokat, melyet az eső kopogása az égő fa ropogása okozott. A férfi felvonta a szemöldökeit és hátrébb lépett. Pislogott, én pedig nevettem.
Kérdőn rám nézett, én pedig letöröltem egy könnycseppet, mely a szemem sarkába lopódzott.
- Te pislogtál először! - Magyaráztam meg kacajomat. Miután lenyugodtam, felsóhajtottam. - Láttalak téged a környéken párszor. Ugyanarra készültél, mint én.
- Nem - szólt közbe azonnal - én sokkal precízebben csináltam volna. - A nevelőszüleimre pályázott, nem volt nehéz észrevenni, hogy valami gyanús körülöttük; persze ők ezt nem észlelték.
- Nos, igazán siethettél volna, mert a dolgot ma este ütötték volna nyélbe. Örülj, elvégeztem a piszkos munkát. - Nem tehettem arról, hogy milyen neveletlen, pimasz mód beszélek; alig voltam húsz éves, kölyök voltam még.
- Hát nem is haragszol a csúnya bácsira, aki a szüleidre pályázott, és most bennégtek a házban?
- Vak vagy?
Kiérdemeltem a pofont, amit kaptam, és gondolom, többet is érdemeltem volna, de hát mégiscsak egy kislány voltam még.
- Te is tudod, hogy én nem elf vagyok. Én is tudom, hogy nem csak valami söpredék orgyilkos vagy. Látjuk a másik szemében. - A férfi távozni készült. - Várj! Hadd menjek veled.
A férfi tovább lépkedett a sárban, nekem háttal. Fogamat csikorgatva álltam volna fel, de nehéz ruhám megtelt vízzel, így az lent tartott. Gyorsan kibújtam belőle, csupán egy kis köntöst hagyva magamon, és utána szaladtam.
- Te jó vagy! Jobb, mint ők, legalábbis. Meg akartad állítani ezt. Úgy, hogy senkinek se essék bántódása. Az árnyakból. Én elrontottam, de megtanulhatom, hogy is kell…
- Nem tudod, mit beszélsz, kölyök. - Szavai ellenére megállt, és szembefordult velem, majdnem nekiestem, olyan hirtelen tette mindezt.
- Mit kezdhetne egy árva az utcákon? Fiina, a másik már jó ebben, ő kurtizán lesz, ha felnő. Miért ne lehetnék akkor én orgyilkos? - Amint kimondtam az utolsó szót, elkapta a kezemet, és felemelt, hogy egy szintben legyek vele.
- Egy valamit jegyezz meg, kölyök - tekintetét az enyémbe mélyesztette - mi nem orgyilkosok vagyunk, hanem Veszejtők.
Furcsán néztem rá, de volt annyi eszem, hogy ne kérdezzek rá a különbségre. Hamarosan megtörte a csendet, és folytatta.
- Egy orgyilkos csak annyiban hasonlít egy Veszejtőre, mint ahogy a kiscica a tigrisre. - Halvány mosolyt láttam az ajkán, de lehet, csak a fények játszottak velem. Lerakott a földre, és újra elindult, majd mikor én követtem, nem szólt rá, hogy ne tegyem.
- A nevem, az igazi nevem Cerys.
- Durzo.Éreztem, ahogy a késpenge lassan a torkomhoz szegeződik. Kinyitottam a szemeimet, és megnéztem, ki a támadóm; remegő kezű, alig kamaszodó kislány, fekete haja a vállai alá hullik, tekintete rémülten fürkészi az enyémet. - Ki, ki vagy te? - Nyögte ki a kérdést. - Úgy gondoltam, ezt nekem kéne kérdeznem. - Megpróbáltam felemelkedni a dézsából, de ő akkor erőszakosabban tolta a nyakamhoz a pengét, kiserkentve egy kis vért onnan. Visszasüppedtem a vízbe, és sóhajtottam. - Az apád, mert gondolom a kormányzó nagyon bosszúszomjas lánya vagy, úgy ismert, hogy Pajkos Sally…- Azt kérdeztem, ki vagy?! - Kezdett hisztérikusba átváltani. - Oké, oké. Egy… bérgyilkos vagyok - nehezen jött a szó a számra - akit megbíztak édesapád megölésével.- Miért? - A gyász kezdett felülkerekedni a bosszúszomján, a kést máris elkezdte lejjebb ereszteni. - Azért, mert el akarta adni a falutokat. Most jöhet a szöveg, hogy „nem, nem lehet igaz”, de a bátyád, ha eddig nem találta meg, akkor hamarosan rálel a dokumentumokra, melyek ezt igazolják, és akkor tudni fogod. - Nem lehet igaz… - Minden ember ugyan olyan… - Na ide figyelj, kisvirágom - nagy lélegzetet vettem - te segíteni fogsz nekem. Szükségem van a személyazonosságodra, márpedig azon egyszerű okból, hogy bejárjam Elkia báljait. Egy falu halott kormányzójának a lánya tökéletes középpont, hisz szép hozománya lehet, valamint most együtt lehet érezni a gyászával. Szeretném kihasználni ezt a befolyást, és…- Miért? - Vágott közbe a lány. Fátyolos kék szemeiben kezdett megjelenni az értelem. Próbálta felfogni, amit mondok, és talán jó úton is haladt efelé, de még ki kellett kövezni a megértés útját számára. - Köszönöm, hogy megkérdezted, ennek nagyon egyszerű indoka van. - Felemeltem a kezemet, és eltoltam a kést a torkom elől; nem szerettem fenyegetve érezni magamat. - Egy napon nem csak Vydric, de talán az egész Nagy Kontinens, vagy inkább a világ királynője leszek, és a világba beletartozik a kis porfészek is, ahol laksz, illetve sok másik ehhez hasonló vagy még kisebb falucska. - Olyanok is, amik három viskóból meg egy kocából állnak, de ezt már nem akartam hozzátenni. - Ezért mentettem meg a te kis falucskádat, és ezért megyek Elkia királyságába; többet akarok tudni azokról a helyekről, amit egyszer uralni fogok, több befolyást akarok nyerni. - Megnyerően mosolyogtam, a lány pedig leengedte a kezét. Az értelem és a gyász együttese uralkodott most rajta, látszott az arcán. - Értem. - Beletörődést színlelt. - S mit kell ehhez tennem? - Okos, gyanakvó lány volt ő, aki félt, hogy ugyanúgy jár, mint az apja. - Nem kérek sok időt, egy-két évet csupán, amíg „elutazol” – addig pedig az a lényeg, hogy tűnj el szem elől. Vágasd le a hajad, változtass öltözéket, csak rajtad múlik. A bátyád szerintem intézkedik erről is. - A lány bólintott, én pedig elmosolyodtam. Egy újabb lépés előre a sakktáblán. - Indulunk, Fiina. - Súgtam a sötétbe. - Előjöhetsz. - A lány alig pár perce ment el a szobámból, és a homályban egy sötétbőrű alak formálódott ki, közvetlen előttem. Ijedten hőköltem hátra blúzom gombolása közben. - Mindig is utáltam, mikor ezt csinálod.- Hisz csak heccellek. - Aranyszőke fürtjeit hegyes fülé mögé söpörte, és hátrébb lépett eggyel. Ő persze már indulásra készen volt. - Honnan tudod, hogy nem csap be?- Két oka van. Az első, hogy bár értelmesnek tűnik, ehhez mégiscsak túl buta. - Feltartottam egy ujjam, majd még egyet. - A második pedig, hogy lefizettem és megfenyegettem a bátyját. Segíteni fog nekünk, ha akarja, ha nem.Fiina megvonta a vállait, és nekidőlt a falnak. - Mi a neved? Na, és az enyém? Mi az úti cél? Jól gondolom, hogy cseléd leszek? - Fintorgást színlelt, pedig imádott cselédlányruhában lenni; csak jobban elbűvölhette benne a férfiakat. - Én Katherine Venettia vagyok, te pedig… komorna? - Elmosolyodtam. - Ha a neveden foglak szólítani, akkor Hana leszel. A cél pedig Elkia, de ha kicsit figyelnél arra, amit mondok, ezt tudnád.Sután elmosolyodott, rézszínű arcán gödröcskék jelentek meg. Próbált engem is elcsábítani, no nem azért, mert kifejezetten vonzónak tartott volna; csak megszokás volt. Mikor észrevette, mit is csinál, hátradobta szőke lófarkát, és rám kacsintott aranyszín szemeivel, melyekben napszerű minta vette át a pupillák helyét. - Induljunk. - Felkaptam a vállamra a kevés holmimat, és elindultunk új célpontunk, Elkia felé. |
|
