~Karakter tulajdonságok

Név:  Sylia Chiyama
Nem: Nő
Életkor: 20
Faj: Bestia (Róka ismertetőjegyek)
Származás: Nyderrameth
Hűség: Elfek
Foglalkozás: Bárd
Megjelenés: Sylia tipikusan hasonlít a bestiákra, főleg a humanoidabb fajtákra. Embertől eltérő tulajdonságai rókafülei, hegyes karmai, fogai és kilenc, nagyon szépen karbantartott csillogó farka, amikre kifejezetten büszke. Keskeny, körülbelül százhetven centiméter magas, arca kellemes, és teste kellően formás. Haja és szeme aranyszínű. Az elfektől átvette a szokásokat, ezek között főként azt, hogy mindig ügyeljen a megjelenésére. Általában mosolyog, ami könnyen átragad másokra is természetes bája és könnyedsége miatt.
Felszerelés: Ruházata egy feltűnően díszes kék ruhából áll, mely hosszan fel van vágva a mozgás megkönnyítése érdekében. Ruhaujjai bők végük fodros, akár csak az egyrészesének alja. Ruhája arannyal szegélyezett, cipője magassarkú, de a mozgásban még nem zavaró. Ezen kívül mindig magánál tart egy lantot az énekeihez. Az egyéb dolgait egy tágas de stílusos válltáskában tartja. Egy apró tőrt is hord övébe rejtve, de tényleg csak a biztonság kedvéért.
Személyiség: Sylia egy igazi optimista. Nagyon ritkán nem mosolyog, de akkor is csak azért, mert kellő komolyságot erőltet magára a helyzet kedvéért. Könnyen barátkozik, és mindig próbál diplomáciailag az egyenlőség útján maradni. Különleges helyzetéből adódóan minden más fajhoz teljesen pozitívan viszonyul, és igyekszik eltörölni az ellentéteket, bárhol is jár. Sokkal inkább a szavak bestiája, mint a tetteké: ha teheti, mindig diplomáciai úton oldja meg a nézeteltéréseket.
Szokások, ismertetőjegyek: Sylia, akár csak egy "hivatalos" elf, kifejezetten büszke magára, úgy, nagyjából minden téren, és ez nagyban meghatározza szokásait is. Egészen kicsi kora óta  és azután is, hogy az igazság kiderült, elfnek tartja magát, és gyakran úgy is referál személyére. Természetesen állati ismertetőjegyei ösztönösen mozognak, így ha boldog, lendületesen csóválja a farkait, vagy ha irritált, fülei akarata ellenére is rángatózni kezdenek. Ha valami gyanús szagot érez, azonnal szimatolni kezd. Néha látványosabban is előjönnek állati ösztönei, így gyakran látni napos mezőkön heverészni vagy az utcán kóborló madarak után kapkodni.
Erősségek:
-  Sylia egy bestia, akit a tündék neveltek fel, így mindkét fajjal kiválóan szót ért. Emiatt sokkal toleránsabb a többi faj felé, és diplomáciailag is könnyebben közös nevezőre jut velük.
-  Mivel profi bárdok képezték, Sylia sok régi történetet ismer, és kiválóan énekel. Bárkinek a szívét képes megérinteni a dalaival és a mesékből, legendákból sok veszélyt és szörnyet felismer.
-  Sylia egy igazi békeszerető, és ez a kisugárzásán is megérződik: aki nem ártó szándékkal közelít hozzá, az általában megnyugszik a közelében, főleg, ha dúdolni kezd. Mindenki szívesen hallgatja történeteit, és a legtöbb kocsmában jó szívvel fizetnek neki egy vagy két italt dalaiért.
Gyengeségek:
- Béketűrése gyakran hátráltatja azonban ha netán harcra kerülne a sor, ezért legtöbbször vagy alulmarad, vagy kereket old. Bestiai vadsága néha-néha előtör, és ilyenkor bizony ő is, mit fajtársai, megcsillogtatja kiválló erejét. Ezek után viszont annyira szégyelli magát, hogy akár napokig is búskomoran üldögél egy félig kihalt fogadóban a fél napot átaludva.
- Sylia fajtájáról legfeljebb a könyvekből olvasott, így gyakran nincs tisztában a saját képességeivel, ez pedig legtöbbször nagy problémákat okoz, főként küzdelmek során.
-  Bestia léte miatt Sylia húson kívül ritkán hajlandó mást is elfogyasztani, legfeljebb ha köretnek. Ez gyakran hátrány, főként ha táplálékszegény vidéken vándorol épp, ugyanis ha nem erőltetik, előbb hal éhen, minthogy egy fej salátát megegyen.

~Előtörténet
A taps lecsengése után is rám szegeződött minden tekintet. Láttam, hogy elégedettek, és ez volt a lényeg: Ha elégedettek, nyilván nem hagyják, hogy egy csinos és tehetséges hölgy csak úgy étel és ital nélkül ücsörögjön az asztalánál. Hamarosan az egyik törp rendelt is egy, pontosabban két sört, mivel azért csak törpről volt szó, és át is nyújtotta az egyiket nekem. Egy kiadós sült oldalas is jól esett volna, aminek a szagát úgy éreztem, mintha pont mellettem sütnék, így úgy döntöttem, hogy éneklek még egyet, hátha valaki megszán. Nagyot kortyoltam az italból, majd mielőtt kinyithattam volna a szám, egy másik, kevésbé szakállas (feltehetően nő) tag megállított.
- Azt' magáról tudna-e mesélni? - igazából először meglepett a kérdés, de teljesen nyugodt szívvel beleegyeztem, s bólintottam: eddig még senki sem akart rólam hallani, bárhol is jártam. Nos, remélem a törpék megfelelő hallgatóságot fognak nyújtani. Nyitásnak legyen valami megdöbbentő:
- Tisztelt hallgatóság! Bármennyire is az ellenkezője látszik, én valójában nem vagyok elf! - a várttal ellentétben azonban nem támadt zúgolódás, értetlenkedés, de még csak egy állkapocs sem esett le. Talán elrontottam valamit?
- Kisasszon', ezt anélkül is tudtuk, hogy elmondta vóna'. - szólalt meg valaki a tömegben.
- Micsoda? Dehát hogyan? - néztem szét értetlenkedve. Valóban nem értettem. Teljesen úgy viseltem magam, mint egy vérbeli elf. Ezeknek a törpéknek nyilván nagyon élesek az érzékeik.
- Netán arról, hogy kegyed sehogy sem tűnik olyannak, mint a hegyesfülűek. - szólt egy másik.
- Dehát a füleim bizony hegyesek! - vágtam vissza ingerülten, s megmozgattam füleim. A deusok szerelmére, attól még hogy nem nézek ki annak, lehetek elf!
- Maga egy bestia, bárhogy is nézem. - mondta végül az, aki a sört hozta. Rendben, nem hibáztathatom, végül is a látszat gyakran csal. Sóhajtottam. Akkor az elejétől...

Szüleim sohasem láthattam meg. Arról, hogy hogyan kerültek a bestiák országából a tündékébe, szintén fogalmam sincs. Amit akkorról tudok, az mind azon elfek elmondása alapján van, akik megmentettek. Ami biztos, az az, hogy valahonnét Nyderramethből származom, és szüleim valami szörnyűségnek estek áldozatul, egy csoda folytán engem ez elkerült. Az elfek nemsokára meg is találtak, egy alig két éves síró kisgyereket két szörnyen szétroncsolt holttest mellett. Az egyiknek, nevezetesen egy Tiatha nevezetű fiatal elfnek bizony megesett rajtam a szíve, és úgy határozott, hogy felnevel. Miután audienciát kért a királytól, és hivatalosan is engedélyt kapott a megtartásomra, Syliának neveztek el. A szüleim holmijai között egy iraton találták a Chiyama utónevet, amit csak sokkal később kaptam meg.
Tiatha egy igazán jó szülő volt, ténylegesen anyámként nevelt, s a mai napig úgy is tekintek rá. Az egy másik kérdés, hogy valami okból nem volt férje, és ezt bármilyen óvatosan is próbáltam kipuhatolózni, sohasem kaptam normális választ. Viszont mindig biztosította nekem a megfelelő életkörülményeket, és szellemi gyarapodásomról is gondoskodott. Az elfekkel együtt jártam iskolába, illetve egy külön tanárhoz is, aki énekelni tanított. Így tehát egy teljesen normális tagja lettem a társadalomnak - az elf társadalomnak. Olyannyira, hogy egészen két évvel ezelőttig nem is voltam vele, hogy én nem egy lennék közülük. A külső jegyeimre csak jótékonyan rámondták hogy "én csak egy kicsit különbözöm", és annak idején a gyerekek is hamar elfogadtak. Összességében mondhatni, hogy kifejezetten jó életem volt, ahol az elflét majdnem összes csodájában részesülhettem.
Tizennyolc éves koromban tudtam meg, hogy végül is nem elfnek születtem. Tiatha elmondta a megtalálásom körülményeit, és a Chiyama utónevet is megkaptam. Bár így már végkép kilógtam soraik közül, ettől függetlenül én nem éreztem magam másnak. Az elfek viszont egyre rosszabbul viselték különbözőségem: most már beléptem a felnőtt korba, nem maradhattam tovább közöttük. Valamit azért mégis tennem kellett. Egyenest Eldaer királyhoz fordultam tanácsért, aki igen jó szívűen fogadott, és megadta új célom. "Bár nem vagy közülünk való, mégis kiválóan beilleszkedtél. Viszont felnőttél. Ha tényleg meg akarod mutatni hűséged, vedd énektudásod, válj utazó bárddá, és terjeszd népünk hírnevét szerte a világon! Ha bárhol elfekkel találkoznál, csak mutasd meg nekik ezt." - mondta, majd egy lepecsételt lapot adott át, mely tanúskodott a király felém mutatott jó szándékáról. Hálásan megköszöntem az adományt, s rögvest útnak is indultam, hogy beteljesítsem küldetésem, hiszen ezt attól a drága néptől kaptam, akik felneveltek, és pont ezért hűséggel is tartozom nekik.

- De ennek már két éve, és most itt vagyok. - fejeztem be mondókám. A közönségem közben megszaporodott. Most már az általános megdöbbenés is megvolt. Nyilván ilyennel még nem találkoztak ezelőtt.
- A hegyomlás vinné el! Hát csak szorult valami jó szándék azokba a famászókba? - döbbent le az egyik.
- Vagy csak pokolian nagy szerencséje volt... - vetette ellen egy másik.
Ekkor a tömegből kivált egy különös alak, egy ex machina vált ki, kicsit hátrébb lépett, és egyenesen rám meredt. Valami nagyon érdekelte, ezt éreztem, így könnyedén felpattantam helyemről, átfúrtam magam a törpék sorfalán, és elé álltam.
- Mi szeretnél? - kérdeztem a legmegnyerőbb mosolyommal.
- Érdeklődő: Mi az azonosítód? - Azonosítóm? Áh, nyilván a nevemet akarja tudni!
- Sylia vagyok, örvendek! - mondtam, majd kezet nyújtottam a furcsa szerzetnek. - Téged hogy hívnak?
- Azonosítás: Ez az egység egy RGM-79GS modell, gyártási szám #4025383. A modell beceneve Skadi Valkyria. - felelt, de a kezemet nem fogadta el. Nos, nyilván kultúrális nehézségek. Tehát Skadi...
- És mondd csak, Skadi, mit szeretnél?
- Tárgyilagos: Ez az egység látni szeretné a világot, ezért ennek az egységnek szüksége van egy kísérőre. - aham, értem. Tehát kísérő.
- Nos, a társaság nem árt, de miért pont én? - nem mintha gyanakodnék, de a világ egy cseppet sem lett kevésbé veszélyes, mint a történetekben felvázolt kétszáz évvel ezelőtti. Na meg amit az ex machinákról onnét hallottam...
- Megállapító: Te egy vándorzenész vagy. A vándorok jól ismerik a világot. - felelt. Legalább az őszinteséggel nem lesz gondom, úgy is pontosan elmondja, hogy épp mire gondol. Kiváló, úgy se láttam még élő ex machinát, érdekesnek ígérkezik.
- Hát legyen, üdv a fedélzeten! - csaptam széles mosollyal a vállára. - Mikor indulunk?
- Udvarias: Amikor csak gondolod. Ez az egység még nem döntötte el, hogy mit csináljon a vándorlások mellett...
- Nos hát akkor induljunk máris! Először keresünk neked valami foglalkozást! - mondtam, és elkezdtem kifelé tolni a bejáraton. Úgy is eleget időztem már a törpéknél, és ők annyira nem is bírják a magamféle elfeket. Nos, az utazás valakivel rögtön érdekesebbnek tűnik!
Hamar találtunk is Skadinak munkát, méghozzá nem is akármilyet: Vándorkereskedőt, név szerint. Igazán testhezálló munka, mivel annak idején az ex machinákat harcra tervezték, a legdrágább árucikkeket is könnyedén begyűjthetjük. Természetesen ez csak a vadvilági dolgokra vonatkozik, eszem ágában se volna engedni bárkit is kifosztani. De szerintem nem is kellesz, Skadi, bár érzéktelennek tűnik, a szíve mélyén felettébb rendes, úgyhogy nem lesz gond a békével. Ezzel kész is minden, kezdődhet az utazás!