~Karakter információk
Név: Roderick Dewene III.
Nem: Férfi
Életkor: 24
Faj: Ember
Származás: Elkia - Harshaw
Hűség: Ember
Foglalkozás: Feltaláló, Önjelölt Mérnök
~Karakter tulajdonságok
Megjelenés: Roderick háromféle viselettel rendelkezik, az egyiket a műhelyében használja, könnyen mosható, kényelmes, ugyanakkor védett és rengeteg kütyüvel van felszerelve. A második egy elegáns öltöny, fekete kalappal, ez találkozókon és fogadásokon hasznos. A harmadik amolyan kalandor öltözet, egyszerű és könnyű mozogni benne, ez amolyan utcai és utazó viselet egyaránt. Rod maga nem túl magas, ugyanakkor vékony, szálkás alkattal rendelkezik, amilyet a szerelés és fémmegmunkálás megkíván. Fehér bőrű, barna haja van, arca borostás, egyik szemén okuláré található, mely nagyítóként is szuperál.
Felszerelés: A házában található mindennapi eszközökön kívül, Roderick rendelkezik egy rejtett rekeszekkel bíró hátizsákkal, melyet édesapja hagyományozott rá. Ebben egy vázlat füzet, az iratai és némi segédeszköz található. Van egy karórája és egy pisztolya is.
Személyiség: Ha az általános szerepjáték felől közelítem meg, Roderickot kaotikus semleges kategóriába sorolnám. Őt nem kötik szabályok, csupán a fizika törvényei, bár megjegyezném, hogy ő még azoknak az áthágására is próbát tesz. Nem kifejezetten jó, de nem is kifejezetten gonosz. Ő a tudomány és az alkotás megszállottja, mindenben lehetőségeket lát és fejlődést keres. Számára nem érdekesek a külvilág haszontalan civódásai, leköti őt a tudomány, a kaland és a felfedezés, semlegessége tudatosan választott. Nem mondanám bátornak sem félősnek, valahol középen helyezkedik el a skálán, bár a mágia minden formájával szemben igen tartózkodó. Egója, önmagába vetett hite és kiemelkedő intelligenciája megóvja őt a pániktól, de kivételesen reagálhat ha egy számára fontos találmánya van veszélyben, vagy olyasvalaki aki többet jelent számára mint egy csavarhúzó. Helyzettől függően, gyakran tűnhet önzőnek és önfejűnek, emellett mélyen lenézi azokat akikkel nincs jó kapcsolatban és még az eszük is hiányzik a helyükről. Rod összességében egy tipikus feltaláló, az információ szerzésnek és az alkotásnak szentel mindent. Ha ezt megtagadják tőle, mindent megragad, hogy ellenálljon. Ritkán hallgatag, inkább kifejezetten beszédes, olykor okoskodó. Barátaival, családtagjaival udvarias és előzékeny, de csak zabolátlan jellemének határain belül. Mindig figyel és mindenhol ott akar lenni, előfordulhat gyakran, hogy izgatott, emellett kitartó és ha épp valami rendkívüli projektbe fog bele, nem alszik míg kész nem lesz, vagy ki nem dől. Jellemző rá hogy túlvállalja magát és később elsodorja a ránehezedő terhek hulláma.
Szokások, ismertetőjegyek: A mágiával szemben nagyon tartózkodó, sokszor beszél magában, másokra nem mindig figyel, néha csak félmondatokban beszél, mindig csinálnia kell valamit, ha nincs mit akkor tikkel.
Erősségek: Kiemelkedő intelligencia, kreativitás, alkalmazkodóképesség, lélekjelenlét, fejlődés utáni vágy, lexikális tudás, stratégia és tervezés.
Gyengeségek: Érzéketlenség, makacsság, önző viselkedés, figyelmetlenség, saját határainak nem ismerése, túlzott egoizmus, a mágiától való félelme és tartózkodása, valamint a fizikai képességei sem túl kiemelkedőek.
~Előtörténet
Prológus
- Sokféle módon kezdhetném el mesélni ezt a történetet. Helyezhetném a hangsúlyt a mágiától való elhatárolódásra, a légkörre, mely a mágia minden formáját elítélte és betegségnek tartotta. De meghatározhatnám a történet lényegét mint egyfajta kritikát a háborús világunkra és a megszállotságra, hogy győzzünk, ma már csak azt nem tudom biztosan hogy mit, pedig még öreg sem vagyok. Beszélhetnék magam személyében, és mesélhetnék személyemről mint valaki másról. Akik már ismernek tudják, hogy nem szeretem az efféle megszemélyesítést, így nem magamról fogok mesélni, csupán Roderickról, a szerencsétlen kölyökről, aki a műhelybe menekült, éjszakákat eltöltve haszontalannál haszontalanabb találmányok megalkotásával. Ami a világot érő kritikámat és a mágiát illeti, majd improvizálok. -
I. Fejezet: Elméletben
Városunk régóta elítélte a mágiát és annak használóit. Harshawban évszázadok óta létezett egy kisebb szekta, mely olyan emberekből állt össze, akik elítélték a mágiát és megpróbáltak tenni ellene, sokáig persze sikertelenül. Amikor viszont eljött az emberek technológiai reneszánsza, megjelentek a lőfegyverek, egyszerűbb mechanikus gépek és fejlettebb páncélzatok, Elkia birodalma újra felvehette a harcot a mágiahasználókkal s így a szekta is átélte saját reneszánszát. Őseim és jó pár törzsgyökeres Harshaw-i tartozott ebbe a szektába, mely ma csupán pénzéhes zsoldosokból áll, a mágiával szembeni nézet viszont egész Harshaw-ban elterjedté vált. Harshaw egyébként egy bányászváros, egy kráterben fekszik Elkia északi részén. Mezőgazdasági termékkel nem rendelkezik, viszont rendkívül sokféle ércet bányásznak a környékén, melyet luxuscikkekre és egyéb, megélhetéshez szükséges dolgokra cserélnek a Elkia többi tartományával. Történetünk Roderick nagyapjával kezdődik akit szintén Rodericknak hívnak, mint majd a fiát és az ő fiát is, hősünket. A Dewene család sokáig kitartott a mágiaellenes céhben, amikor is I. Roderick Dewene ismeretlen körülmények között elhagyta a céhet, feleségül vett egy csinos lányt és megnyitotta műhelyét és boltját, melyet Tiszta Mechanikának keresztelt, árnyaltan utalva a mágiamentességre. Egyetlen fia született, akit szintén Roderick néven neveztek el. II. Roderick Dewene minden szempontból úttörő akart lenni, a műhelyben az addigi fegyver és páncéljavítások helyett, különféle találmányokkal foglalatoskodott, valamint különleges érdeklődést mutatott a mágia s a tudomány minden formája iránt. Idősebb Roderick segítségével sikerült eljutnia a Királyi Egyetemre, ahol összeismerkedett egy Julie Aspel nevű hölggyel, akivel az egyetem után össze is házasodtak és így született meg III. Roderick Dewene.
A Tiszta Mechanika, mindennapos nézőpontból egyáltalán nem volt hű a nevéhez. A bolthelység még csak-csak rendezett volt, de a műhely csupa összevisszaság. A padlón hamu és korom állt, valamint számtalan folttal és égésnyommal volt tele, csak úgy, ahogy az asztalok, a polcok, meg úgy minden, ami fából volt. Az eszközök sosem voltak elpakolva és ha zajlott is rendrakás, mindig csak elsietve, figyelmetlenül. Az ablakokon is korom ült, ezért nappal is félhomály honolt a helyiségben. Itt tengette II. Roderick, felhőtlen napjait, amikor is egy csütörtöki napon, ismét arra készült, hogy létrehozza az évszázad találmányát. Mert ő ugye mindennap arra készült.
~ Már csak tizenhárom másodperc és elkészül az elegy. ~ - számolt Roderick, szeme az órájáról az üvegre cikázott, majd vissza. Az üvegben egy különös zöldeskék oldat lapult, mely egyre zöldebbé és zöldebbé vált. Mikor letelt a megadott idő, Roderick egy töltényhüvelyt vett elő és óvatosan beleöntött egy cseppet a kész anyagból, majd lezárta azt, megalkotva ezzel a kész töltényt. ~ Készen van. ~ - gondolta Roderick. - ~ Ez a töltény biztosan teljesíti a parancsnok elvárásait. A benne levő savtöltet annyira erős, hogy még a fémet is átmarja. A benne levő szerkezet pedig gondoskodik arról, hogy... ~
- Drágám, va-a-an egy kis... – nyitott be a műhelybe Julie, aki ugyancsak benne volt már a kilencedik hónapban.
- Ne most kicsim, éppen a parancsnok megbízását... – kezdte Rod, de ekkor meglátta a felesége arckifejezését. – A baba...? – Julie bólintott. Roderick hirtelenjében nem tudta mit tegyen, egészen addig, amíg enyhe fájdalmat érzett a nagylábujján. Lepillantva konstatálta, hogy a sav átmarta magát töltényen, valamint a cipőjén és jelenleg nem éppen kellemes munkálatokat végez a bőrén. ~ Másfajta burkolat kell... ~ - futott át Roderick agyán, miközben behajította a töltényt a tűzhelybe és rádobott egy rongyot a padlóra, ahol a sav rácsöpögött fára, majd minden mást otthagyva elindult az orvoshoz a feleségével. Perceken belül Julie már a rendelői ágyon feküdt, Roderick pedig odakint várt, vigyorogva a járókelőkre, akik igencsak megnézték a szakadt ruhájú, kormos arcú, lyukas cipőjű feltalálót. Amikor végre bemehetett, már ott várta egy szem fia, akit a nagyapa tiszteletére szintén Rodericknak neveztek el. Szóval így jött létre Roderick Dewene a III., s büszkeségi okoknál fogva, az ifjabb Roderick számára rendkívül fontos ez a számozás.
II. Fejezet: Rendezett Káosz
A kis Rod nemigazán volt túl rendes, jó és szófogadó gyermek. De ez a szüleit egyáltalán nem zavarta. Egyedül a nagyapja volt az, aki vasmarokkal próbálta nevelni szerencsétlent, persze nem sok sikerrel. Két tehetséges szülő gyermeke, ritkán lesz ütődött, Rod sem esett a feje búbjára, tombolt benne a kalandvágy, családja állandóan őt kereste, hiszen mindig eltünedezett valahová, hogy megvizsgáljon valami érdekeset. És szétszerelje. És összeszerelje újra, mert Rod már kiskorában is tudta, vagyis inkább érezte, hogy egy gép úgy jó, ha működik. Általában persze nem sikerültek a javítások, így a szülei pénztárcája látták kárát Rod tevékenységének. Olykor-olykor viszont, Rod okozott meglepetést, amikor egy-egy játék, tökéletesen működött, magánakciója után is. Az óvodában megosztó volt a jelenléte, egyesek imádtak vele játszani, mások utáltak, hiszen amilyen ügyes volt III. Roderick a „legóban”, annyira bele is szólt mindenbe, mondván, ő jobban tudja. Az-az igazság, persze, hogy sokszor jobban is tudta, mert apja már nagyon korán beinvitálta a műhelyébe és a kevésbé veszélyes munkáknál ott asszisztálhatott mint leendő műszerész. A műhely persze azóta sem lett tisztább, sem rendezettebb, de legalább biztonság mértéke megnövekedett, hiszen sem a nagyapa, sem az apa nem akarta hogy gyereknek baja essen.
A család jól keresett, így Rod képességeinek megfelelő iskolába került, ahol azonnal kiderült hogy a reál tantárgyakhoz több érzéke van mint a humánokéhoz. Hamar kiderült, hogy hősünk túlnövi az órákat és helyette más elfoglaltsággal tölti majd az időt, mint például, hogy számításokat végezzen egy megépítendő gépről, vagy elcsent vegyszerekkel kísérletezzen az udvaron. Mindezt felettébb ügyesen hajtotta végre, az iskola sokáig tanácstalanul állt, az... úgymond kisebb égési sebek előtt. Végül is fény derült a csínytevőre és Rodnak várnia kellett amíg tantárgyai közé került a fizika és az alkímia. Az elméleti részeknél még nem is volt probléma, Rod ötösre felelt minden anyagrészből, ráadásul mostanra már kiegyenlítve humánus lemaradásait. A kacagó, csínytevő, okoskodó gyerekből, egy csendesebb, megfontoltabb, gondolkodó és kísérletező kamasz lett, aki pillanatok alatt lenyűgözte kortársait kisebb mutatványaival és szerkezeteivel. Hajdani magatartása feledésbe merült, a tanárok imádták a tehetséges ifjoncot. A gikszer akkor ütött be, amikor elérkeztek a gyakorlati részekhez és a fiatal Roderick hozzáférést kapott a kémia szertárhoz, még ha csak tanítási időben is.
Az iskola nagyja csöndes volt, az ódon falakon belül feszült susmogás visszhangzott, a diákok már rég otthon voltak, csupán szülők egy csoportja várta a tanárok és osztályfőnökök érkezését, hogy megbeszéljék fiacskáik, lányocskáik a havi ténykedését. A világos, klasszikus építészetű előcsarnokban, talán a legfeszültebb pár, Mr. és Mrs. Dewene voltak, mert őket nem más, mint az igazgató hívatta be, akkor még ismeretlen, de meglehetősen baljóslatú okokból. Hamarosan meg is jelent a kemény-vágású, szigort árasztó Prof. Edmund Wheelan, mire mindenfajta csevegés megszűnt és a sok kíváncsi szülő, érdeklődve nézte az igazgatót, aki kezével intett az ideges párnak, majd elindult felfelé a szobája felé vezető folyosón, amit a diákok a Mindennek Vége Út-nak is neveztek, noha az igazgató ritkán hívott be diákot és az idősebb Roderick és felesége, nyilvánvalóan nem ismerték ezt a legendát. Valószínűleg százféle bűntett is átfutott a fejükben, amit a fiuk elkövethetett, mire az igazgató betessékelte őket és leültek egy kényelmes vörösesbarna kanapéra. A szokásos helyzet rajzolódott ki, kanapé, szülők, íróasztal, kezeit összekulcsoló tanfelügyelő. Szerencsére, a páros nagy megkönnyebbülésére, az igazgató elmosolyodott, majd üdítővel kínálta a megszeppent Dewenéket. Mikor mindhárom személy magához vette a poharat, a diri megszólalt:
- Nos, lenne itt egy kisebb-nagyobb probléma Roderickkal kapcsolatban... – kezdte ő, mire Julie közbevágott.
- Mit csinált? Verekedett? Rosszul tanul? Ellógott az óráról? – és még folytatta volna, ha férje meg nem szorítja a kezét és megnyugtatóan rászólt.
- Ugyan már, Rod mindig engedelmes gyerek volt... eleven, de engedelmes. Biztosan nem lehet olyan vészes a dolog.
- ... pedig ma olyan vidáman jött haza... nem is értem... – mondta Julie, most az igazgatón volt a sor, hogy közbevágjon.
- Vidáman? Azt meghiszem. Nem emlékszem rá, hogy pályafutásom alatt bárki is csinált volna olyat amit most az a kölök hozott össze. – vakarta meg a fejét a prof. nevetve.
- De mégis mit tett? – kérdezte az idősebb Roderick, felesége szorosan belé karolt.
- Háát... – gondolkodott el Edmund professzor, miközben nem zavartatva magát, rágyújtott egy szivarra, majd mesélni kezdett: - Kémia órán voltak és egy kísérletet kellett elvégezniük. Na már most, ebben a korban a nebulók kiválaszthatják a szükséges eszközöket a szertárból, korlátozás nélkül, hiszen a tananyaghoz hozzátartozik, hogy kitudják mérni a megfelelő adagokat. Általában igyekszünk kiszűrni a veszélyes vegyszereket, így úgy gondolom, hogy a fiúk hozott magával valamit, bár ez az eset szempontjából most nem lényeges. A kollégám szerint a srác már régen kész volt az adott feladattal, mikor is felkiáltott és győzedelmesen magasba emelte...
- Mit? – kérdezték rögtön Dewenék. Az igazgató, ujjával intett, majd leült a székébe és óvatosan felemelt egy színtelen folyadékkal teli üveget, amit ráhelyezett az asztalra, hogy a páros jól láthassa, mit is alkotott drága csemetéjük.
- Ez... – hajolt közelebb az idősebb Rod, mikor lassan kirajzolódott a felismerés az arcán.
- Robbanófolyadék. Igen. – válaszolta Edmund, majd hosszan kifújta a füstöt. Valójában nem a robbanófolyadék miatt hívta be az ifjú Roderick szüleit az iskolába, hanem a fiú megszállott tekintete és győzelmi mámora miatt. Az öreg professzor valahol érezte, hogy ez még csak a kezdet.
III. Fejezet: A műhely falain túl...
Az ifjú Roderick számára Harshaw mindig is ideális város volt, a kráterbe beleépült város elég mélyen volt, hogy az éghajlati változások ne hassanak rá túl erősen, így a városban általában kellemes meleg honolt. Az épületek belső terében felváltva volt alkalmazva a klasszikusabb, ódon építészet és a modernebb, gépesítettebb, főleg fémet felhasználó mérnöki munka. Az épületek külső részei, hősünk idejében már sokkal inkább az utóbbira hajaztak, ódon épületeket már csak elvétve lehetett találni, ezért bárki aki lenézett Harshawra egy hatalmas gépvárost láthatott, melyből sűrű gőz száll fel mindenhonnan. A város zajos volt munkától, a fémek koccanásától, kövek koppanásától és a csövekben áramló víz és gőz morajától. Aki Harshaw utcáin közlekedett, nem látott mást, csak a fémmel burkolt épületeket, a kikövezett utat, a bányalejáratokat és sok kormos, dolgos embert. De ez nem mindig van így. Az ünnepekkor és néhány egyéb alkalommal is, az utcák megtelnek elegánsan felöltözött, büszke lakosokkal, akik különböző ünnepi fogadásokon vesznek részt, ledobva munkásálarcukat és felöltve egy Harshaw-i gazdag köpenyét. Mert bár, a város híres volt a manufaktúráiról és bányászairól, az itt meglelhető gazdaság nem volt alábecsülendő. Egy szerencsésebb bányász könnyen szert tehetett értékes ércekre és egy leleményesebb mérnök is könnyedén megkereshette a maga kenyerét. A Tiszta Mechanika főként lőfegyverek gyártásával foglalkozott, valamint páncélok javításával, így a legtöbb látogató értelemszerűen hadászati érdekeltségű volt, a nagyapa nagy örömére, nem csoda hát, hogy a középső Roderick találmányai is elsősorban hadászati természetűek voltak. Ezekben a találmányokban immár a mi Roderickunk is segédkezett amit a boltba betévedő katonák is észrevettek, így nem volt túl meglepő, amikor a Királyi Egyetem levelet küldött és meghívást intézett a családhoz. A hírnek mindenki örült, csak az ifjú Rod nem, aki nem akarta itt hagyni szülővárosa kényelmét, noha a szülei unszolására mégis megtette.
A főváros sokban eltér Harshaw megszokott fémvárosától, bár mutat hasonló jeleket, csak nem olyan mértékben. Itt sokkal több a hangsúly a méltóságteljességen, a szépségen és az elegancián. A város sokkal dekoráltabb, sokkal nagyzolóbb, olyannyira, hogy Rod már szinte kisebbnek érezte magát, mint amekkora valójában, amikor először belépett a városba. Az egyetem már sokkalta jobban illett a megszokott ízléséhez, legalábbis annak berendezkedése. Roderick hamar rájött, hogy itt nem fog akkora szabadságot kapni, mint hitte. A felvételin ugyan könnyedén átment, de sokan lenézték, hiszen a legtöbb diákkal ellentétben, ő nem volt nemesi származású. Némely tanáron is meglátszott ez a fajta hozzáállás, de ez már kevésbé számított. Megígérte apjának, hogy rendesen fog tanulni és így is tett, hosszú órákat töltött el a könyvtárban gyűjtve az információkat és az ismereteket, legjobban mégis a gyakorlati órákat szerette, amikor szabadabbá engedhette fantáziáját és alkothatott. Sokszor persze már bevett dolgokat, de ő azon kevesek közé tartozott aki mert kísérletezni újdonságok beszerelésével, egy gépbe, vagy egy fegyverbe, netán valamilyen mérnöki eszközbe. Mert és nyert, mert szerencséjére a tanárok elég rugalmasak voltak, hogy jól fogadják sajátos fejlesztéseit. Mindenki úgy hitte, Roderickból kiváló mérnök lesz, mindenki így hitte, egészen egy bizonyos eseményig.
Roderick a szobájában feküdt és a Fuga Mechanica Theoria című könyvet olvasta, amikor szobatársa két levelet hozott neki. Rod kíváncsian a kezébe vette a leveleket, majd látva az egyik honnan jött, rögtön felnyitotta azt.
„Tisztelt III. Roderick Dewene!
Sajnálattal közöljük, hogy a levél feladása napján, este hét óra negyven perckor, az ön szüleinek, II. Roderick Dewene-nek és Dr. Julie Aspelnek, nyoma veszett. A Harshaw-i Főkapitányság mindent megtesz, hogy az eltűnt személyeknek nyomára leljen. Egyelőre nincs nyoma annak, hogy a keresett személyeknek bántalma esett.
Erőt és kitartást,
Tisztelettel,
Craig Vance, őrnagy”
Roderick megfagyva meredt a levélre. Egy világ kezdett összeomlani benne, mely soha nem épült fel újra. Remegő kézzel nyúlt a második levélhez, melyet a nagyapja küldött neki. Abban nem sok üzenet állt, csak ennyi:
„Maradj az egyetemen!”
Sokáig ült ott az ifjú feltalálónk, kezében tartva a két levelet, gondolataiból szobatársa zökkentette ki. A következő hét kínos feszültséggel telt el. A tanárokon keresztül, hamar eljutott a hír a diákokhoz is, s bár senki nem hozta fel, sokakat nem is érdekelt, Roderick már nem érezte otthon magát a Királyi Egyetem falai között. Hirtelen rendkívül egyedül érezte magát és a dolgozatai leadásai után kérvényezte, hogy hazamehessen. Az engedélyt megkapva, hétvégén hazautazott Harshawba.
- Tudtam, hogy nem fogsz rám hallgatni. Pedig a tanulmányaid most fontosabbak lennének mint valaha. – így fogadta nagyapja.
- Csak ennyit bírsz mondani? – nézett rá Roderick. Hirtelen fortyogni kezdett benne a düh, maga sem tudta miért, de törni és zúzni akart, kiadva minden feszültséget. Az idősebb Roderick felkelt a székről, odatántorgott unokájához és átölelte. Szemében könnyek csillogtak. Rodericknak elpárolgott a dühe és sírni kezdett. Sosem volt egy sírós típus, de a szülei elvesztése túl nagy sokk volt számára.
IV. Fejezet: Gépesítve
A következő napok rendkívül szürkén teltek. Nagyapja szótlanabbá vált és bár mindig kedves volt hozzá, a munkába menekült. Eleinte Roderick még megpróbálta felkutatni a szüleit, de nem akadt a nyomukra, így csatlakozott nagyapjához a műhelyben. Nem ment vissza az egyetemre.
Roderick lassan, de új életbe kezdett, nagyapjával átépítették a Tiszta Mechanikát, kitakarították, majd ellátták Rod számára szükséges könyvekkel és eszközökkel. Így Roderick feltalálásba kezdett és nekilátott olyan dolgok megalkotásának, melyek az emberek védelmét szolgálják. Hamar és sok zsákutcába futott bele, mikor rájött, hogy szüksége lenne olyan mágikus összetevőkre, amik alapján fejleszthetné a munkáját. Sajnos, a Harshaw-i mágiaellenesség, még mindig előtérben volt, így Roderick feketeüzletekbe fogott, a nagyapját természetesen kihagyva belőlük. Egyik nap azonban a nagyapja magához hívta.
- Roderick.
- Igen? – kérdezte Roderick belépve az ajtón, kabátját a szögre akasztva.
- Mostanában nagyon sokat jársz el... – mondta nagyapa és Roderick szólásra nyitotta a száját.
- Igen, mert...
- Nem akarom tudni. – emelte fel a kezét nagyapa. – Viszont meg kell tudnod védened magad ha bármi történik. Nem akarom, hogy az történjen, ami a... – megakadt a szava. – ami a fiammal. - Roderick kíváncsian pillantott nagyapjára, de nem feszegette a témát, szótlan maradt.
- Holnap kezdünk. – mondta az idősebb Roderick és visszament a szobájába. Hősünk egyedül maradt a gondolataival és a terveivel. Hamarosan már a műhelyben verte a vasat, szótlanul és gépiesen.
Másnap a műhelyet átrendezték és nagyapja kezébe adott egy pisztolyt. Több napon keresztül tanította a helyes tartásra, a célzásra és a megfelelő légzésre. Csak akkor elégedett meg, amikor Roderick már közel olyan jól célzott, mint egy arra kiképzett katona.
Újabb szürke napok teltek el, s Roderick kifogyott a dolgokból, konstatálva, hogy Harshaw nem megfelelő összetevők begyűjtésére. S mivel amúgy is elege volt már, az acél megszokott csépeléséből, úgy döntött elhagyja várost. Távollétében nagyapja vette át az üzletet, míg ő egy, a főváros felé tartó karavánhoz csatlakozott...
- Nem, a nagyapám máig sem tudja, hogy mágikus összetevőket használok a találmányaimhoz, ez... még várat magára.
- Mi történt a karavánnal?
- Azt majd később mesélem el, most inkább aludni térnék.
- Hol az a nagy kritika, melyet úgy emlegetett az elején kedves Roderick professzor?
- A kritika az, hogy értelmetlen. Az emberek nem rendelkeznek elég idővel, sem energiával, hogy felülmúlják a mágiahasználókat, ráadásul ahogy az a történetemből is látszik, egymást sem tűrjük meg, nem hogy azokat a lényeket.
- Szóval biztosnak tartja, hogy emberek... az okai a szülei eltűnésének?
- 100%-ig biztosnak.
- Miből gondolja?
- Mert egyik kiképzésünk alkalmával nagyapám elejtett valamit. Valójában ez az oka, hogy eljöttem Harshawból a fővárosba. Bevallom a történetem tartalmaz néhány ferdítést.
- Mi az?
- Ez. – Egy gyűrű koppant az asztalon.
Kezdőlap 
December 5th 2014, 07:56
