Nos, tekintve hogy jött némi ihlet és időm is maradt, megkapjátok most a feladatot.

Mrdok: Egy Harven Fell-i parancsnok küld neked üzenetet, hogy törp becsületed szerint segíts kideríteni, miért tűnnek el a déli törp falukból érkező karavánok. Ehhez kapsz egy térképet, ahol megvan jelölve egy találkozási pont egy fejvadász nevével, aki testőrként fog védelmezni. Juss el az erődbe és ismerkedj meg vele. Postod itt véget ér.

Braomos: Utazásaid során közel tévedsz Harven Fellhez és tekintve hogy pénzre és ellátmányra mindig szükség van, felkeresed az itt állomásozó törp haderőt és munkát kérsz tőlük. Egy parancsnokhoz küldenek, aki felkínálja, hogy legyél egy bizonyos Mrdok testőre. Ez hát a munka, így el is küldenek délre, egy törp erődhöz, ahol találkozol védenceddel. Postod ott érjen véget hogy megismerkedtek.

Ardea és Seira: Harven Felltől délre egy kis törp falu előtt találkoztok az út porában, valamilyen különös véletlen folytán, amit ti szépen kijátszotok majd. Beérve a faluba, teljes káosszal találkoztok, leégett házak, halott törpök és ráadásul szokatlanul üres az egész hely. Kis idő múlva egy csapat felfegyverkezett törp érkezik a faluba, megpillantva titeket és különösen Seirával kapcsolatban elég agresszívan reagálnak, valamint meg is indulnak felétek. Postotok végén döntsétek el hogy harcoltok, vagy menekültök esetleg külön-külön, nem muszáj együtt maradni.

Ha kérdésetek van küldjetek PÜ-t. Határidő: 2014. 12. 13. Szombat

Azt hiszem elvesztettem az időérzékem... vagy talán inkább csak nem figyeltem rá amíg a ,,vadonban" bolyongtam. Annyi volt a látni való! Meg tudtam állni akár egy-egy fánál is, és érdeklődve néztem akár órák hosszat ahogy a leveleit fújja a szél... mégsem találkoztam senkivel. Fel sem tűnt, hogy esetleg ennyi idő alatt kellett volna.
Vagyis, hogy egészen mostanáig nem találkoztam senkivel...
Hallottam a neszeket, a többitől mégsem különítettem el, amíg meg nem láttam a gazdáját. Megálltam, oldalra döntöttem a fejem és elkezdtem végig mérni.
Az első ami föltűnt hogy: zöld. Vajon minden humanoid hasonlóan néz ki? - merült fel bennem a kérdés. Amin el trösztöltem még egy darabig, mielőtt először megszólaltam.
- Te ki vagy? - hallatszódott gépies hangom, lassan, mint aki egész nap ráér.
Kicsivel később azonban fel kaptam a fejem, mint aki csak most fogta föl, hogy így van. Ez azonban nem volt igaz, nem tudtam hogy hol vagyok igazán.
- A szenzoraim... füstöt érzékelnek - jelentettem ki, majd először a felső testemet, majd utána fordítva a lábaimat megfordultam, és elindultam az adott irányba.

Beérve a faluba, próbáltam értelmezni a helyzetet... ami lehet mindenki másnak egyértelmű lett volna. Az első holttestet meglátva viszont lemerevedtem, minden mozdulatom egyszerre állt meg. Majd pedig lassan hátrálni kezdtem. A fejem néha közben aprókat, jobbra-balra rándult ahogy egy részem még elemezte a helyzetet. Valahol nyilván való volt számomra mi történhetett, de ezt nem akartam feldolgozni.
Nem álltam meg egészen addig amíg az újonnan érkezett törpök közül, az egyik felém nem mozdult. (Ha ez nem történt meg, még az is lehet hogy neki mentem az egyiknek.) Meg sem fordult a fejemben, hogy harcolni kéne velük... de ha az egyik egyértelműen támadó mozdulatot tett, akkor a szemem vörösen villant, és harci üzemmódba kapcsoltam, nem gondolkozva azon, hogy szükséges-e a harc vagy sem.

Srácok, ideje lenne postolni. Üzenetet nem kaptam, így joggal feltételezhetem, hogy csak a lustaság tart vissza titeket. Hozzátenném, hogy mivel hozzászólás minimum nincs, nálam legalább is nemigazán lesz, írhattok ugyanolyan rövid postot mint Seira, nem lesz semmi gond, persze aki olyat hoz össze mint Braomos, az nagyobb jutalomra számíthat. A határidő viszont ugyanúgy fontos, ezért arra is kellene ügyelni. Ha nincs elég időtök, akkor tessék szólni, PÜ-t küldeni, mindent meglehet beszélni, ha viszont eltünedeztek nyomtalanul, akkor kizárás lesz a vége.

Várok egy napot, hogy valamilyen módon jelentkezzetek.

Lassan megszokhatnám már, a fagyott harmatot az arcomon, ha már így önként jöttem a hegyek közé. Habár ez a hideg az egyetlen üdítő dolog a végtelen kaptatásban. Hála hűséges hátasomnak, a kimerítőnek ígérkező út, sokkal inkább lett simán unalmas. Az utolsó kis törp faluban, még a hegyek lábánál, veszélyeket ígértek, medvéket, hóesést, embert próbáló feladatokat. Ehelyett maradt a zötykölődés.
Az égen sötét szürke fellegek úsztak. Szomorú terhük apró jeges cseppekben hullott alá. Annyira nem volt hideg, hogy hó legyen, de ahhoz pont elégé, hogy itt-ott apró jégszemcsék karcolják fel az utazó bőrét. Szerencsétlen hátas lassan térdig süllyedt a jeges latyakban, így végül gyaloglásra kellett fognám, habár az idő velem sem bánt kesztyűs kézzel. Hidegtűrésem határait feszegetve lassan minden végtagom átfagyott. Így botorkáltam ki lassan egy tisztásra. Elfagyott érzékeimen át csak lassan jutott el a tudatomig, hogy nem voltam egyedül, és ez alatt nem csak a lovat értem. Egy fémesen csengő hang szólított meg.
-Te ki vagy? – hallatszott a tárgyilagos kérdés. Nem mintha nem olvastam volna már Ex Machinekról, de azért meglepet, hogy pont itt találkoztam, egyel. Dideregve próbáltam életet dörzsölni magamba, s lassan kissé dadogva, de válaszra bírtam a nyelvem.
- A-a—rdea. Ni-nincs véletlen valami tűzszerszám nálad? Aa-az enyém elveszett a lenti lat-tyakban… - Meglepetésemre, nemhogy tűzszerszámot, de rögtön tüzet talált nekem. Mert hát ahol füst van, csak van tűz is nem? Így gyors léptekkel indultam a robotleány után.
A faluba érve habár hatalmas pusztítás tárult a szeme elé, legnagyobb örömömre hatalmas tüzek lángoltak. A természet törvénye, ami az egyik pusztulás a másiknak élet. Így hamar bevetettem magam a lángoló szeméthalmok közé, hogy megmelegedhessek. Közben azért fél szemmel figyelve a gépezetet. Szinte zaklatottnak tűnt. Annyira nem ismertem a robotokat, de a fém nem szokott zaklatott lenni. Már csak kíváncsiságból is követtem. Alig masíroztunk beljebb a romok közé, máris egy kisebb őrjáratba botlottunk. A harcias kis szerzetek, szinte azonnal fegyvert rántottak. Csak reméltem, hogy a gép nem esik rögtön nekik, semmi kedvem nem volt csatába keveredni. Ha mégis, én biztos megpróbálok elpucolni…


(S elnézést a késésért.)

Nos, Mrdokot, tekintve, hogy kb megszűnt létezni, ki kell zárnom a küldetésből. Egy perc néma csönd és megdobálás sütivel. Vagy fejszével, nekem végül is mindegy.

De haladjunk tovább:

Seira: A törpök szörnyetegnek titulálnak és harciasan megindulnak feléd, hogy ellássák a bajod. Hogy most veszed észre, hogy olyanért okolnak, amit nem te követtél el, vagy később, ez rajtad áll. Természetesen állod a sarat, hisz alapvetően harcra teremthettek valamikor, de ugye sok lúd disznót győz, még akkor is, ha ezek igen törpe ludak. Nos, summa summárum, kiütnek, vagy az energiád fogy el és így elfognak téged. Egy cellában ébredsz, ahol vallatni kezdenek, miközben megtudod, hogy a falut lerombolta egy hozzád hasonló ex-machina és mivel rosszkor voltál rossz helyen, így rád gyanakodnak. Amennyiben ellenállsz, egy idő után otthagynak, amennyiben ártatlanságod próbálod bizonygatni és lehetőleg úgy, hogy az alacsony humanoidok is megértsék, akkor egy idő után megjelenik egy törp parancsnok és felkínálja a lehetőséget, hogy segíts felkutatni az ellenséget, az életedért cserébe. A döntés rajtad áll. Postod itt érjen véget.

Braomos: Mrdok nem igen vevő az iszogatásra, legalábbis nem jelen helyzetben. Egy szörnyféle ex-machina jár a környéken és gyilkolja a törpöket, valamint településekben pusztít. Mrdok feladata mindezt felkutatni a te segítségeddel. Ti is eljuttok egy faluba, ahol találkoztok egy őrjárattal akik beszámolnak arról, merre mehetett a szörny. Célotok megtalálni a szörnyet, így követitek a nyomokat, amíg recsegő, gépies hangokat hallotok és talán egy tündér segélykiáltásait. Megpillantva a fertelmes machinát, Mrdok azonnal odarohan, hogy segítsen a tündéren és ha életbe akarod tartani a törpöt, neked sem árt segítened. A gép bár sérültnek látszik, nagyon masszív és rendkívül erős, egyetlen gyengéje, hogy nem túl gyors, némi harc után viszont egyértelműen látszik, hogy nem tudjátok legyőzni, így Mrdok szól, hogy feltartja, amíg ti elmenekültök. Mikor eltűntök szem elől, még sokáig halljátok az önfeláldozó törp szitkait és dühödt kalapálását. Post vége.

Ardea: Láthatod, amint a különös gép és a törp őrjárat harcba kezd, de te valószínűleg nem akarsz két tűz közé keveredni, így elmenekülsz. Pár törp ugyanakkor észrevesz és elég sokáig üldöznek, amíg eltűnsz a fák között. Ahogy megpróbálsz minél jobban eltávolodni a falutól, egy hegyoldalban lyukadsz ki, ahol is egy barlang mellett elhaladva, gépies, recsegő hang üti meg a füledet, melynek forrása hamarosan elő is téved, tekintve, hogy szenzorai azonnal érzékeltek. Megpróbálhatsz elmenekülni, de csak a támadásai kikerülésére van esélyed, addig a pontig, míg egy törp rohan be a képbe és kalapácsával a szörnynek támad. Egy ember zsoldosszerű alak is megjelenik, aki segít a törpnek megküzdeni a szörnnyel. Remélhetőleg te is vállalkozol egy-két fémdarab megemésztésére, melyet a szörnyből nyersz ki és így segíted a harcosok munkáját. Sajnos bár a meglepetés ereje veletek van, a harc állása egyre rosszabb, így kénytelenek vagytok elmenekülni, mikor is törp vállalkozik, hogy feltartja az átkozott masinát. Mikor eltűntök szem elől a zsoldossal, még sokáig halljátok az önfeláldozó törp szitkait és dühödt kalapálását. Post vége.

Itt egy kép az ellenfeletekről:



Ha kérdésetek van, vagy nem értetek egyet valamelyik döntéssel, jelezzétek és változtatunk, tehát ha például Braomos nem hagyja ott Mrdokot a csatában, akkor megteheti, csak szóljon, mert akkor más kimenetelt kell írnom. Egyébként Mrdokot nem szükséges részletesen kijátszani, felületesen, immel-ámmal bőven megteszi. Ja és ne féljetek Nem Játékos Karakterek-t kijátszani.

Határidő: 2014.12.23. Kedd

Próbáltam értelmezni a helyzetet... majd újra... és újra... Egy egy újrakezdés általában egy apró koordinálatlan rándulással járt.
Valahol a háttérben, először halkan, majd egyre erősödve elkezdett bennem ismétlődni, hogy : nem... nem... Nem... Nem! NEM!... és így tovább.
Egészen addig amíg valaki, valami meg nem lökött. Nem esett volna nehezemre ellensúlyozni a lökést, ha a jelenben jártam volna úgy igazán, meg ha egyáltalán fel fogtam volna, hogy ez amúgy nem esne nehezemre...
Hiába minden... a fejemben kattogó válaszokra most nem kaptam, nem találtam választ. A helyzet valahogy mégis hirtelen világossá vált, mikor megfordultam. Alig egy lépésre tőlem, egy törp a kalapácsát emelte rám. Mire lesújtott, minden gondolkozás nélkül léptem hátra, kecsesen, kitérve a mozdulat elől. Amint a lábam tánc lépés szerűen földet ért, a szemem vörösen villant fel, ezzel egy időben a jobb karomat emelve, az egy ion-puskává alakult. Innentől nem tettem fel több kérdést...
Ahogy a fenyegetésre, én is fenyegetéssel válaszoltam (bár az én reakcióm több volt puszta fenyegetésnél ezek után), erre a törpök még több fenyegetéssel válaszoltak, még mérgesebbek lettek, és azért ők is elég komolyan gondoltak mindent.
„Hidegvérrel” védtem meg magam, ami azt jelentette, hogy aktívan támadtam. Támadtam, kitértem, támadtam, hátráltam, és így tovább... Ennek következtében az egyik törp válla bánta, akinek átégetve a páncélját rendesen megperzseltem a húsát. Egy másik törp aki túl közel jött, egy kiadósat kapott az állára, pár percnyi pihenés után, viszont mégis úgy döntött, visszaáll a sorba repetáért. Arról nem is beszélve, hogy a társa ekkor vitt be egy hatalmasat közép tájon nekem a kalapácsával, amitől én is majdnem földre ültem.
Egy szó mint száz, ha egyáltalán képes lettem volna fel fogni, rájöhettem volna, hogy valami nem klappol. Hiába lőttem, ha nem közvetlen közelről lőttem, akkor háromból, körülbelül egy talált, ha pedig közel harcra került volna a sor, akkor előbb-utóbb alul maradtam volna. Ami azt illeti végül valóban arra került a sor. És amikor újabb csapás ért ezúttal a fejemen, majd még egy kicsit lejjebb, szépen felkavarva a port, és felszántva a földet érkeztem meg.
A törpök körbeálltak. Az amelyik legelőször ért oda, rám lépett, és felemelte a kalapácsát. Még hallottam amit mondott, de pár pillanatig azt sem tudtam hol vagyok.
- Na ha meg mozdulsz, én isten bizony összezúzlak... aztán pedig laposra, mint vasat az üllőn!
Valahol mintha képszakadás történt volna. Kihagyhattak a szenzoraim, a feketeség után valami hiányérzetem volt.
- Nem válaszolsz?! - hallottam egy ingerült hangot.
- Mivel kapcsolatban? Én készségesen válaszolok....olok... - a kérdés viszont számomra kissé értelmetlennek tűnt. Azt kérdezte válaszolok-e, hát válaszoltam.
- Akkor mondd meg mit műveltél ezekkel a szerencsétlenekkel, és főleg miért?!
- Nem értem a kérdést... Ki lenne a kérdés alanya?
Az illető arca úgy vörösödött el, mint az alábukó nap...
- Hát az a sok halott ott a faluban!
Félelem fogott el. Majd bevillant a kép... az első holttest képe amit láttam.
- Nem... nem én voltam – feleltem először halkan. Aztán ismételni kezdtem. -   Nem... nem én voltam. Nem... én... nem én voltam.... nem én voltam... – egyre hangosabban, végeláthatatlanul. Ha kérdeztek valószínűleg még azt sem hallottam. A végén már egyre zaklatottabb lettem, szinte sírtam, végül valahol éreztem, hogy valami megáll bennem... még ha valaki észre vette volna, még azt is mondhatta volna, hogy fenn akadt a szemem
- Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa... – a hanggenerátoraim szinte elviselhetetlen hangerővel akadtak ki, majd végül leálltak... ismét csönd lett és képszakadás.
- A tűz miatt mentem oda... füstöt vettem észre... ezért én és a zöldhajú odamentünk megnézni. Én nem tudnék ilyet tenni... – szavaim halkak voltak, de még érthetőek, a kimondott gondolatok kissé darabosak, és nem teljesen össze fűzhetőek, de ha még  volt kérdés arra tömören, egyszerűen, és ugyan úgy halkan válaszoltam, miközben igyekeztem össze húzni magamat, már amennyire a többiek engedték. Nem törődtem a körülöttem lévők esetleges döbbenetével, vagy egyéb megnyilvánulásaival. Egyszerűen szörnyen, és gyengén éreztem magam.
Nem is vettem észre mikor hagyták abba a kérdezősködést. Számomra még mindig úgy tűnt mintha folyamatos zajt hallanék. A kezeimet a fejemre tettem végül, és lassan kezdtem összehúzni magam.
Hatalmas fémek csattogása rázott fel, a fejemben futó végtelen hurkokból, és tárgytalan önmaracangolásból.
- Szóval... - köpött ki oldalra az eddigieknél nagyobb, és sebbhelyesebb arcú törp aki mögött az előbb a fém rácsos ajtó csattant. - Azt mondod ártatlan vagy, he? Nehéz lesz azt így elhinni! Talán bizonyítani is akarod?
Az értetlenség szinte már külön entitássá formálta magát a fejemben, ahogy a férfira bámultam. Egy: miért kéne nekem bárkinek is bármi bizonyítanom? Főleg hogy ártatatlan lennék bármiben. Az vagyok és kész, ez tény. Kettő: mit keresek itt? Három: mit keresek itt? Négy: Hol az az itt? Öt: mit kerestem ott? És három: mi történik körülöttem egyáltalán?
Bár erre az utolsóra nem biztos hogy tudni akartam a választ egyelőre.
-Bizonyítani...? Persze, akarom - feleltem végül. Igazából csak ki akartam jutni innen. De hogy hol az az innen csak most fogtam fel igazán... most vettem rá csak a fáradtságot hogy körbenézzek. A falak és a rácsos ajtó nem igazán egyezett, az emlékeimben szereplő szabad térrel. Eddig a körülöttem zajló dolgok, és személyek túlságosan lefoglaltak, hogy erre egyáltalán figyelmet fordítsak.
- Akkor állj azokra a fémcsülkeidre, azt indulás - folytatta érdes hangján. - Ha nem te vagy akkor van egy csúnyább, és vérszomjasabb a fajtádból aki leöldökölte a környékbelieket, te pedig segítesz majd nekünk megkeresni. Ez rátok is vonatkozik fiúk... - ártetlenül néztem körbe kikhez beszél, de végül még sem volt olyan nehéz ki találni. - Nem meresztehtitek itt a bárdjaitokat egész nap! Dologra lusta banda!
Egyöntetű és mégis halk morgás hangzott fel körülöttem. A nagy törp elindult, a többiek utána, én pedig utánuk...

Nos számomra vége a szünetnek, így valamelyest számotokra is. Ardeát kizárom mert túl gyorsan futott... ja... és mert nem postol.

Braomos: Amikor már biztonságos távolságban vagytok és megálltok, a tündér megköszöni a segítséget, sajnálatát fejezi ki barátod iránt, majd lelép. Veled hamarosan szembe kerül egy törp őrjárat, pechedre köztük vannak olyanok akik tudnak a küldetésedről. Visszamentek a lerombolt falu közelébe, ahol tábort vertek a törpök és közben beszámolsz a történtekről. A Mrdok elvesztése miatti háborodás általános, noha ezért nem okolnak különösebben. Gyanakvóbbak és hitetlenkedők persze mindig akadnak, de a többség nem hibáztat. Három küldöncöt is elküldenek viszont, így éjjelre, újabb három törp csapat érkezik, az egyik egy ex-machinát fog közre, akivel ha akarsz szóba elegyedhetsz. Mindenesetre a törpök ragaszkodnak hozzá, hogy maradj és segíts megszőni egy tervet, hogy elpusztíthassák azt a lényt. A törpök gyakorlatiasak, de nem túl okosak, így a dolog oroszlánrésze rád és Seirára hárul, akit nem néznek túl jó szemmel a törpök, noha már mindenki számára egyértelmű, hogy nem ő volt aki leigázta a falut. A tervhez minden a rendelkezésetekre áll, térkép, hágók, hegyek, völgyek, természetes akadályok, eszközök, Seira fegyverei, a tapasztalataid a másik ex-machináról, három osztagnyi törp, amit csak kigondoltok. Cél, hogy fogadtasd el a tervet mindenkivel. A postod ott ér véget, hogy elmentek aludni, hiszen fáradtan nem lehet robotra vadászni.

Seira: A törpök készülődni kezdenek és neked is biztosítanak mindent, amit megadni képesek. Közrefognak és elvisznek vissza a faluhoz, ahol már letáboroztak a törpök. Egy embert is találsz ott, akivel szóba elegyedhetsz. A többit lásd fentebb. Egyébiránt, amint kiderül, hogy nem te romboltad le a falut, a törpök hozzáállása rögvest megváltozik, az egyik még bocsánatot is kér a veled való bánásmódért.

Kérdés-t, óhaj-t, sóhaj-t, panasz-t PÜ-ben várok. További Kellemes ünnepeket és Boldog Új Évet.

Határidő: 2015.01.02. Péntek

Hűségesen baktattam a törpök mellett, és úgy tűnt ,,bennük" több fém van mint bennem, legalábbis a lépéseik alapján. Hozzájuk képest olyan voltam mint egy hangtalan... izé... mintha ott sem lettem volna, olyan könnyedén lépkedtem, az amúgy masszív kőpadlón.
A nagy nézelődésben, a viszonylag durva kőfalakat és az útvonalat figyelve, sikeresen neki mentem az egyik törpnek előttem tekintve hogy nem szóltak hogy megállnak. Aki ez után elég nagy hangon szólalt fel, tekintve, hogy páncélostúl, mindenestől majdnem felborítottam. De csak majdnem. Az utolsó pillanatban észlelve az ütközés tényét visszavettem a lendületemből amivel előre lépdeltem.
Amilyen hangosan mondta a magáét, én annál, halkabban, szinte már összehúzva igyekeztem bocsánatot kérni tőle. Végül vagy sikerült vagy nem, és csak megunta a dolgot.
Számomra úgy tűnt, hogy ők eléggé fel vannak már szerelkezve, és fegyverezve... Ezt úgy látszik ők nem úgy gondolták, mert mint végül kiderült számomra, valamiféle fegyverraktárnál vagy minél álltunk meg. A törpök beözönlöttek, kivéve egyet aki inkább engem figyelt. Én csak félve mertem utánuk pillantgatni.
- Ahogy elnéztem, neked nem nagyon szükséges még plusz fegyver... - hallottam a hátam mögül a hátra maradt törpöt.
Értetlenül néztem rá.
- Most egy fegyverrel vagy több mit számít az... - folytatta.
- Pontosan! -szólalt meg a parancsnok. - Egy ágyúval a kezeden is kifektettünk, akkor még egy karddal vagy baltával nem lesz nehezebb, ha ismét szükség lenne rá... De a túlélési esélyeinket annál inkább növelheti. Nézz körbe ami kell, és egy fegyvert elhozhatsz ami nem kell másnak... De csak kölcsönbe!
Lassan beljebb léptem félve és elnéztem ahogy készülődnek, meg a tárgyakat körülöttem. A dolgok legalább felét nem tudtam beazonosítani... Az ,,egyszerű" fegyverekkel természetesen nem volt gond. De mért is olyan természetes ez?
Eljárkálva a tartók között, amik szép sorban voltak felállítva, furcsa érzés fogott el. Fogalmam sem volt mi volt az és honnan, vagy miért jött.
Végül egy fekete pengéjű, termetes pallosnál horgonyoztam le... na jó nem szó szerint. Csak néztem az ívelt vonásait és a véseteit. Ismerősnek tűnt... legalábbis valami. Nem pont ez a fegyver... de nem fogalmazódott bennem meg más gondolat ahogy néztem csak az hogy: Ismerős.
- Főnök ne hagyjuk itt? - hangzott a kérdés kicsit halkabban a hátam mögött.
- He? Lehet megint kikapcsolt vagy valami... tudja a fene ezeknél hogy van... Hé bádog maca! Jössz vagy maradsz és zúzzunk ócska vassá a fiúkkal?! Dönts el má' végre!
Felpillantottam, majd megráztam a fejem, mint aki most ébredt.
- Ezt vihetem? - kérdeztem.
-Ja anyukám, csak kapkodd a sonkáid!
Felkaptam a fegyvert, szinte mintha tollpihéből lenne, és a tokjába raktam. Egyértelműen észleltem valami energiát ami a kardból áradt, de nem tudtam hová tenni.

Csak mentünk és mentünk és mentünk... Ami engem nem különösebben zavart. Sőt legnagyobb meglepetésemre a törpöket néha igen. Értetlenül álltam a dolog előtt, ha néha-néha megálltunk pihenni.
Nem beszélve arról, hogy egy bizonyos szakaszon már túl kellett lennünk, mire rájöttem, hogy a kölcsönkapott kardot a vállamra is akaszthatom, nem kell a kezemben szorongatva hurcibálnom. Nem volt nehéz, mégis úgy praktikusabb volt. Utána meg szinte meg is feledkeztem róla hogy a hátamon van. Inkább a törpöket figyeltem érdeklődve, ahogy beszélnek, ahogy mozognak, ahogy bármit is csinálnak. Közbe szólni viszont egyszer sem szóltam igazán közbe. Számomra minden egyes mozdulatuk érdekes volt. Egyre csak gyűjtöttem az újabb és újabb adatokat.
Viszont amikor végre teljesen felfogtam hogy merre tartunk, egyre kevésbé voltam lelkesebb, még ha ezt nem is tudtam volna szavakba önteni.
Végül aztán nem egyből a faluba mentünk, hanem egy táborba nem messze onnan. Amiben legnagyobb szerencsére az újabb egyedek élőek voltak akikkel találkoztunk.
Új és érdekes élmény volt ahogy törpök megbeszélték a dolgokat, és valahogy utána azt véltem felfedezni, hogy eltűnnek az engem figyelő pillantások a csapatból. Amíg eddig mindig figyelt valaki, most ezt az energiát másra tudták fordítani.
- Ömm... figyelj... hogy is hívnak - szólított meg végül az egyik.
- Seira.
- Ahha.. szóval bocs azért a fejbekólintásért akkor... Remélem azért nem horpadtál be vagy ilyesmi.
- Jelenleg 100%-osan funkcionálok. - feleltem. A diagnosztika ezt sugallta nekem, de aztán kitudja...
- Aha, akkor jó... - sütötte le a szemeit, majd elfordult.
Ennek ellenére ugyan úgy tartottam tovább a csoporttal. Amikor leültek megtanácskozni a dolgokat (eszegetve), én elterülve a homokon figyeltem őket a tűbortűz mellett, és próbáltam össze rakni a képet. Főleg azt, hogy az egyik törp mért olyan sokkal magasabb mint a többi...

Elnézést a késői postért, regenerálódnom kellett.

Eljött a vadászat ideje. A törpök korán reggel bűvölésbe kezdenek, nyílvesszőket készítenek, melyek egy ex-machina páncélzatát is felsértik. A bűvölés hosszadalmas munka, de pár nyílvessző így is jut a távolsági erőknek, Braomost is beleértve. Mindenki aki kicsit is ért a számszeríjhoz, kap egyet. csupán pár elterelő osztag tartja meg fejszéjét és kalapácsát. Braomos ötletére, a törpök robbanószeres hordókat készítenek össze, melyekért egy külön osztag kezeskedik, hogy az ellenség fejére lavinát zúdíthassanak. Seira ex-machina fegyverei ugyancsak képesek kárt okozni, bár több energiára lenne szüksége komoly sebzés beviteléhez. Az ő fegyvere az információ. Amint találkozik a másik ex-machinával azonnal tudni fogja, hol az irányítóközpont, hogyan lehet csapást mérni a szenzorokra és melyik az ellenfél leggyengébb pontja. A törpök, ha eljön az idő, hallgatni fognak bárkire, aki segítséget nyújt.

A postotok lényege a következő. Ez egy nagyon fontos post. Meg kell találnotok az ellenfelet és le kell győznötök. A törpök, egy része feltartja majd az ellenséges ex-machinát, egy nagyobb csapat távolsági fegyvereket használ, egy kisebb pedig rárobbanthatja a lavinát, ha jól cselekszik. A harcban akárhol tartózkodhattok, akár el is menekülhettek. Az ellenséges ex-machinával nem lehet kommunikálni, nem maradt más benne csak a harci protokoll. Seira segítségével fel kell térképezni a gyenge pontokat és csapást kell mérni rá. Mivel ez az első küldetésetek itt, nincs külön nehezítés, a lény hatalmas, mindent elsöprő csapásokkal bír, de energiája fogytán van és így elég lassú. Egyetlen + erőssége a páncélzata. Rátok bízom, hogy győzitek le, vagy hogy menekültök el a csatából. Nem kötelező, de itt erősen ajánlott összebeszélni.

Postotok akkor ér véget, mikor legyőztétek a lényt, vagy jó messzire elmenekültetek. ( Értelemszerűen, ha egyikőtök a harcban marad, a meghibásodott ex-machina akkor is legyőzettetik. )

Határidő: 2015.01.10. Szombat +3 nap ( Kedd )

UI: Ezenkívül még egy záró post lesz és utána mehettek.

[RT csata eleje]

Egész jól elvoltam, még leszámítva azt is hogy úgy tűnt nem nagyon akar hozzám szólni senki. De ennek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Ami azt illeti semmilyen jelentőséget nem tulajdonítottam. Eszembe nem jutott volna, hogy ez esetleg szándékos, vagy személyem ellen irányuló lenne. Egyszerűen csak nem volt mondanivalójuk nekem... gondoltam. Így hát én is csöndben maradtam és figyeltem, tanultam, és tanulmányoztam, még mások pont az ellenkezőjét teszik, és igyekeznek figyelmen kívül hagyni engem. De ebben sem láttam semmi rosszat. Ahogy a beszéd hiányával  is úgy gondoltam, ha mondani valójuk lesz, majd mondják.
A tűz mellett néha elterültem a homokban, csak azért mert így volt jó. Azzal nem is zavartattam magam, hogy néha a hátam mögött maradt, az amúgy szinte már pallos méretű kard. Nyomná a hátam? Á dehogy! Egyáltalán nem volt útban...
Épp felültem amikor a legmagasabbik törpe odajött hozzám kérdezni. Először értetlenül néztem rá...
- Hős? – kérdeztem. - Definiáld a hős fogalmát.
Egy jó darabig csak néztem rá, és vártam, hogy választ ad-e. Aztán a fejem kettőt rándult oldalra, minta beakadt volna az egyik motor a nyakamban, majd visszanéztem a magas törpre mintha mi sem történt volna.
- Azért jöttem vissza, hogy megállítsam azt aki... a....azt művelte a faluban... – az utolsó utolsó szótagja úgy tűnhetett mintha visszhangzott volna hirtelen, ha a másik illető figyelt. Én észre sem vettem, azzal voltam elfoglalva, hogy eszméletlen rosszul éreztem magam. Egyértelműen nem örültem neki, hogy erre emlékeztetve lettem, de ez nem a beszélgető partnerem hibája volt. Igazából annak nem örültem ami a faluban történt.
Az utolsó szavai egy pillanatra összezavartak, és ismét értetlenül álltam minden előtt egy félpercig, mielőtt én is be mutatkoztam volna.
- Seira.
---Identitás: Seira---
Mintha egy pillanatra is kételkedtem volna benne... De a belső rendszerek akkor is megerősítettek ebben.

Ahogy feljött a nap a többiek készülődni kezdtek. Én pedig a készülődésben nem nagyon találtam a helyem. A törpék között néha jobbra-balra lépegettem, hogy ne legyek útjukba. Valószínűleg feleslegesnek éreztem volna magam, ha tudtam volna mi az. A sürgésforgás között próbáltam meghatározni a számomra legmegfelelőbb helyet az „osztagban”.
Végül ahogy láttam pár törp a baltáit, és kalapácsait ellenőrzi még utoljára, leemeltem a kardot a hátamról, és én is jól megnéztem. Úgy döntöttem, hogy hozzájuk csatlakozom. Fegyverek hasonlósága arra engedett következtetni, hogy köztük lenne a legjobb helyem. És ahogy láttam mindenki aki kapott nyílvesszőket a másik csapatba tömörült, így a feltételezésem még helyénvalónak tűnt... mivel én nem kaptam.
Épp eldöntöttem, hogy közelebb lépek hozzájuk, már csak a csoportosulás kedvéért... de egyből meg is torpantam, hiszen egyszer csak beúszott.... vagyis hirtelen ott termett ismét a legmagasabbik törp. Értetlenül néztem rá, tekintve hogy legutóbb is csak kérdezett valamit és aztán tovább is állt, mintha ott sem lett volna. Aztán pedig félre fordítottam a fejem és még mindig nem értettem a dolgot.
Aztán végül ismét felemeltem a kezemben lévő kardot és végig néztem rajta... ami így bőven a fejünk fölé lógott...
- Nem értem... – feleltem mikor kérdezett. - A hős, az jó dolog?
Megvártam, hogy válaszol-e aztán csak utána folytattam.
- Én... erre jártam... – feleltem. - Ilyen pusztítást ne... nem szabad hagyni tovább folytatódni.
Közben végül a bal kezemre néztem, végül a Braomos mellkasára tettem, és löktem rajta egyet... Ami azt illeti természetesen nem teljes erejéből... akkor lehet károsodást szenvedett volna. De úgy látszik ez is bőven volt elég, hogy a földre zuhanjon.
- Így már hős vagyok? Erre gondoltál? – kérdeztem tárgyilagosan. - Így még fel is nézel rám... – állapítottam meg a tényt a szó fizikai értelmében. Mondjuk a szemem nem volt kék, se nem voltam szőke...
Aztán pedig nem sokkal később ismét eltűnt... mint legutóbb... Én meg csak úgy álltam tovább is azt dolgozva fel, amit ő mondott.

Mikor a csapat megindult, az előbbiekben már levont következtetésemhez tartva magam haladtam az elején, a többi baltás, kalapácsossal. Még akkor is ha nekem kardom volt. Mégis hasonlóbb volt a többiknél látott nyílvesszőkhöz képest.
Úgy tűnt aztán a magas törpünk ismét megtalált, ismét minden előzetes nélkül... azt leszámítva, hogy hallottam, hogy jön.
- Rá – feleltem.
Ahogy nekem zúdította a kérdéseket válaszolni akartam... Fel is emeltem közbe az ujjam, talán még halk hang is jöhetett ki a beszélőmből, de aztán csöndben maradtam. Mikor végre sikerült össze szednem magam... vagyis ő is abba hagyta a beszédet belekezdtem.
- A felvilágosítás egyszer érdekelne. Majd visszatérünk rá más körülmények között... – a hangom ismét érzelem mente és tárgyilagos volt. - Nem tudom pontosan még hogy néz ki az ex-machina, így más tanácsot nem tudok and... adni: célozz a szenzorokra, ha nem tudja hol vagy nehezebben talál el, utána már van idő kitalálni hol van a központja. Ha vannak energia fegyverei lehet, hogy azok berobbanthatók, így nagyobb sebzést okozva. Régi típusoknál pedig a hajlatok érzékenyek lehetnek.
Nos ezek közül talán egyedül a szenzorokra adott tanácsom volt 100%-os... de még az sem biztos, hiszen az is lehet páncélozott. A többi pedig csak akkor ha „hibás” típus, vagy nincs karbantartva. Mint például nálam a hajlatok is páncélozottak voltak, a mozgékonyság korlátozásai nélkül...

Aztán úgy tűnt az általam kiválasztott csapat leválik a többiekről és előre megy. Így most itt volt az ideje, hogy én hagyjam Braomost ott a beszélgetés közepén egy szó nélkül.
A csapat több, kisebb, kettes csapatokba rendeződve indult tovább miután eltávolodtunk valamennyire a főkaravántól. Egy rövid eszmefuttatás után pedig csatlakoztam a legoptimálisabb kettes csoporthoz. A csoportok eltávolodtak egymástól, mégis megtartva egy távolságot, és annál nem messzebbre kerülve értünk be egy erdős részre. Ahogy néhány másik csoport is, míg mások más terephez értek. Végül mi is széthúzódtunk egymástól látótávolságra. Először úgy tűnt a törpék igyekeznek nem tudomást venni rólam. Én viszont igyekeztem őket csöndben követni, és szavak nélkül is megérteni a mozdulataikat, és hogy mi lesz a következő lépésük. Így, hogy ők észre vették-e vagy sem végül, egy biztos háromszög alakban haladtunk, viszonylag optimális pozícióban.
Nem is figyeltem az idő múlását, csak azt vettem észre, hogy néha összetalálkoztunk másik felderítőkkel is. Akkor az egyik törpe elmondta a másiknak mit láttunk, aztán az egyik felé, mi meg a másik irányba haladtunk tovább. Amikor pedig egyre lassabban kezdtünk haladni nem értettem miért. Szinte frusztrált a dolog. Én mentem volna tovább ugyanazzal a tempóval, de úgy megbontottam volna az alakzatot... Aztán pedig...
Először csak éreztem, hogy rezdült a föld, de úgy látszott ezt ők nem vették észre. Legalábbis nem olyan hamar mint én. Ezt próbáltam nekik is jelezni. Először figyeltek, aztán csak nem vettek észre semmit... egészen a sikolyig. A rezgésekhez ezek után hang is társult, mély, erős dübögés, majd pedig a fák letörő hangja. Mi pedig irányt váltottunk.
Találkoztunk a felderítők közül másokkal is végül... Amikor megláttuk a célpontot... kizárásos alapon... Ex-machina és támad... elindultunk vissza a tábor felé. A törpök minél nagyobb zajt csapva haladtak, és csak később értettem meg miért, hogy valóban szándékos.
Egyszer hátranézve viszont olyat láttam amit nem akartam. Egy pillanatra le is blokkoltam és megálltam. Azt hiszem még a szélben el is kaptam egy hang foszlányt: „Hagyd, menj tovább...”
Az ujjaim rángatózni kezdtek. Szinte éreztem, hogy valami letiltott a rendszereimben.
A törpök és a köztem lévő távolságot hamar sikerült behoznom. A célpont meg csak úgy döngött utánunk. Egy ponton túl már csak haladtam előre, és egyetlen gondolat sem fordult meg a fejemben, azon kívül hogy néha hátra tekintsek. A csapatom tagjai viszont még mindig jöttek utánam szerencsére.
A nap már lemenőben volt mikor beértünk a szorosba. A körülmények ellenére ezt még sikerült felfognom. Épp a szikla falon akartam felmászni, hogy visszatérjek a fő csapathoz amikor láttam az egyik... az egyetlen mögöttem jövő sikeresen felbukott. A többiek már rég nem voltak a bestia útjában.
Az utolsó pillanatban sikerült arrébb dobnom a törpét mielőtt a hatalmas fém ököl rácsapott volna és nekem is elkerülni a csapást. Oldalra ugrottam, a törppel ellentétes irányba, hogy rám figyeljen. Aztán pedig fel a nagyobb ex-machina öklén landolva. Aminek az lett az eredménye, hogy igyekezett a másik öklével lecsapni. Végül viszont a saját öklére csapott csak rá, ami úgy tűnt kárt tett benne... vagyis kárt tett saját magában.
A földön landoltam ismét és a fal felé vettem ismét az irányt. Félig fent voltam már a falon, mikor utánam nyúlt. Így ugranom kellett. A vállán lantoltam. Gondolkozás nélkül húztam elő a kardot a hátamról és oda csaptam a szenzorainak, majd egy következő ugrással vissza a falra, és fel a tetőre. Addigra úgy tűnt mindenki eltűnt a bestián kívül a szurdokból.

Valamit egyértelműen éreztem miközben felkapaszkodtam a sziklán. Az összpontosításon kívül, talán még félelemet... Akkor úgy ítéltem meg nem ez a legfontosabb, hogy az érzéseimet pontosan behatároljam.
Viszonylag hamar felértem a sziklafalon, bár ez nekem nem tűnt fel. Egy kecses ugrással átfordulva érkeztem a tetőn, és egyből nagy léptekkel siettem a többiek mögé. Így én is védve voltam, és őket sem akadályoztam.
A csatát elnézve pár pillanatig, ismét kétségeim támadtak. Ahogy a másik ex-machina szenvedett, szinte már együtt éreztem vele... ez viszont egészen csak addig tartott, még meg nem lettek az újabb áldozatai. Elborzadva néztem az első lehullott kőre.
Meredten néztem a jelenetet, miközben a kövek záporoztak körülöttem. Mindenki harcolt körülöttem, de ezt én észre sem vettem... ki tudja meddig.
Addig amíg egy kő végül engem is el nem talált. Egy darabon sodródtam, majd a földnek csapódtam, tekintve, hogy váratlan helyzetben ért a támadás. Ellentétben viszont a körülöttem lévőkkel, nekem még a páncélomon is alig esett pár karcolás. Valószínűleg nem véletlen voltak ott azok a páncélok rajtam, hanem ilyen eshetőségre...
Fel álltam mit sem törődve az előbbi becsapódásommal. Még a port sem töröltem le magamról, csak lepotyogott rólam ami éppen lepotyogott...

---Harci üzemmód aktiválva---
--Funkció: Támogatás--

A környezetemmel mit sem törődve indultam el, vagyis éppen csak annyira, hogy ne kapjak még egy követ telibe. Felmértem az egység helyzetét és készleteit. Következtetésképp pedig arra jutottam, hogy újracsoportosításra van szükség. Vagyis neki álltam a holttestek és a meg maradt törpök között szaladgálni, összeszedve a megmaradt, és még használható lövedékeket és ehhez hasonló felszereléseket a megfelelő kézbe juttatni.
Tekintve a csata hevét egész gyorsan sikerült ezzel végeznem.
Egy újabb analízis viszont arra mutatott rá, hogy ez még mindig nem elég.
A csata felé vettem az irányt. Egy átlagos harci parancs rá mutatott volna, hogy a szikla széléhez túl közel álltam meg, amit már a rizikó miatt sem lett volna alapvetően szabad. De ez a parancs nem jutott el végül a központba. Valahol félúton elveszett, vagy fölül íródott...
Felmértem a köztem és a csata közötti távolságot, miközben a jobb kezem ionpuskává alakult. Azonban ahogy az a pár másodperc telt, egy újabb parancs akadhatott el több tagomat is rángásra kényszerítve...

--Funkció: Tá...
...Táma...
…
Megsemmisítés--

A karom ismét alakulásnak indult, miközben a másikkal szinte ösztönösen igyekeztem megtámasztani. De ez is valószínűleg is csak egy számomra felfoghatatlan parancs eredménye lehetett, hiszen fel sem fogtam igazán mit csinálok. A bal kezem pedig félig beleolvadt a másikba mintha azok maguktól tudnák mit kell tenniük.
Hibás parancsok, érhetetlen ösztönök, a számomra még fel sem fogott tény, hogy a szenzoraim nincsenek pontosan kalibrálva ide vagy oda... ilyen távolságból nem esélye, hogy elhibázzam.
Az ionágyú hatalmas döngéssel sült el, szintén hatalmas energiacsóvát lőve ki magából. Az sem lett volna meglepő, ha valaki a közvetlen közelemben lett volna az részlegesen, vagy teljesen megsüketült volna.
Még egy fél másodpercre láttam, hogy az ellenséges monstrum fejének kétharmadából csak füst csíkok maradtak, aztán egyből elsötétült a kép.

A nagy monstrum csodával határos módon, méreteinek köszönhetően végül alig dőlt el valamennyit. A sziklák végül kitámasztották.
A törpök a túlélőket igyekeztek végül megkeresni miután a csend szinte nehezen telepedett rájuk. És beletelt percekbe mire az elsők felfogták, hogy lehet talán vége a csatának.
Már rég lámpásokat, és fáklyákat gyújtottak mire sikerült megtalálniuk Braomost. És sikerült nagyon is meglepődniük azon, hogy még mindig van benne élet. Bár azon már megoszlottak a vélemények hogy megéri-e a reggelt, vagy a holnapot. Mindenesetre a megmaradt felcserek igyekeztek megtenni mindent a túlélőkért, és még azok is akiknek valami fogalmuk volt a dologról. A többiek meg pakoltak.
A megmaradt csapat igyekezett a romoktól messzebb tábort verni, de nem volt még az olyan könnyű, a sebesültek miatt is.
Rólam nem nagyon tudták eldönteni, hogy mi a helyzet, tekintve hogy napfelkelte után is még egy darabig nem túl sok esély volt rá hogy megmozduljak. Az egyik törp visszamerészkedett, és épp a kardot akarta tartóstul lerángatni a hátamról, mikor magamhoz tértem. Úgyhogy végül őt követve jutottam vissza többiekhez. A sérülteket meglátva viszont egyből segíteni próbáltam az első szembejövőnek akinek akár egy enyhe kis zúzódása is volt. Ami mint kiderült nem szerencsés dolog tekintve, hogy még nem töltődtem fel teljesen.

Egy ideig nézegettem hogy mennyivel is lépitek túl a határidőt, aztán rájöttem hogy nem érdekel. A határidő azon játékosok miatt létezik, akik nem teljesen motiváltak arra, hogy játszanak. Ti akartok játszani. Nagyon nehéz manapság olyan játékosokat találni, akik tényleg képesek leülni és párbeszédeket alkotni, használni a fantáziájukat és írni. Nos ami már bizonyára feltűnt, én nem az a mesélő vagyok aki szájba rágja a dolgokat. Megadom az alaphelyzetet és rátok bízom, hogy éljetek vele tetszés szerint. Ezt persze lehet szeretni, vagy nem szeretni, én is ugye magamból indulok ki, én szeretem ha sok szabadságom van egy küldetésen. No de! Nagyon tetszettek a postok, de még tartozom egy zárással. Az értékelést és a jutalmazást megkapjátok utána.

Vannak azok az érzések, amikor egyik szemed sír a másik nevet. Ez után a csata után, sokan érzik át ezt az érzést. A győzelem és hogy sok ártatlan élet menekült meg, bizonyára sokat jelent egy törpnek és talán egy ex-machinának is. De sokan haltak meg, éppen ezért nincs igazán ok az ünneplésre. A törpök máglyákat raknak és elégetik halott társaikat. Mindeközben elkészülnek/megérkeznek a szekerek akik a sebesülteket szállítják Harven Fellbe. A szekereken számos fejsze, sisak, vagy más egyéb eszköz található, melyeken mindegyiken ott található a tulajdonosa neve, aki már nem használhatja többé. A törpök hazaviszik halott társaik legféltettebb eszközeit, hogy méltó temetésben részesíthessék őket, föld és kő alatt. ( Minden törpnek van egy tárgya, valakinek több is, melyet maga alkotott és megtalálható rajta a neve és egyben a lelke is benne. Mivel a holttesteket szállítani butaság lenne és nem is lenne veszélytelen, a törpök a halott társaik lelkével ellátott tárgyait temetik el. ) Szóval ha nincs ellenetekre irány Harven Fell, ahol a törpök mindenkit ellátnak legjobb tudásuk szerint. Mindezek után megtörténik a temetés és a gyászéjszaka. A törpök eltemetik a tárgyakat, mindegyik törpnél elmondják ki volt, mivel foglalkozott, milyen céhbe tartozott, s mit alkotott. A temetést végtelen fegyelem és komolyság jellemzi, majd mindezek után véget ér a gyász, a törpök győzelmi ünnepet csapnak halott társaik tiszteletére. Étel, ital, miegymás jelen van. A csarnokok törpök dalaitól és történeteitől hangosak. Pillanatok alatt legendává lesz a becsületes zsoldos és az igazságosztó ex-machina története, akik szembeszálltak egy másik ex-machinával. Vagy egy démonnal. Vagy sárkánnyal. Ja nem is, mert mindhárom volt egyszerre és ezer alvilági teremtmény követte őket, de ez már egy másik történet.

Seira: A törpök nem tudják ugyan, mire vágysz, de szeretnének neked jutalmat adni egy csomag ezüst keretében. Hogy elutasítod, vagy elfogadod, csak rajtad áll, játéktechnikai szempontból mindegy. Mindemellett elkérik tőled a kardot, majd kicsivel később vissza is hozzák, SEIRA névvel belevésve. Ragaszkodnak hozzá, hogy megtartsd. Írd fel a felszerelések közé. Csak hogy tisztázzuk, ez egy fekete obszidiánpallos és úgy van megbűvölve, hogy nagyjából lehetetlen eltörni. Ez azért jó, mert teljes ex-machina erődet beleadva csapkodhatsz vele, de akkor is állja a sarat. ( Tévedés ne essék, nem teljesen törhetetlen, csak kevés dolog képes rá. )

Braomos: A törpök téged is megkeresnek, hogy kiosszák a jutalmadat, függetlenül attól, hogy Mrdokkal mi történt, bár a híresztelések szerint se holttestet, se fegyvereket nem találtak. Ha mindenáron nőket keresel, akkor Harven Fellben találsz egy elf kocsmát, ami egyéb szolgáltatásokat is nyújt. Persze csak ha értékeled az egzotikumokat. xD

Legyen elég ennyi. Ha postoltatok, jön az értékelés és a jutalmazás. Hajrá! ^^

Ide-oda rohangáltam a törpök között riadtan, és igyekeztem segíteni. Az első pár törpöt még gyógyítani is próbáltam, szinte ösztönösen... vagy talán nem is szinte. Hiszen eddig nem igazán fogtam fel teljesen hogy ilyen funkcióm is van. Utána már csak abban igyekeztem segíteni amiben tudtam... a tedd ide, vidd oda, cipeld ezt, cipeld azt feladatok nagyon is könnyen mentek, akár törpéről, akár felszerelésről volt szó, akár az egyik felcsernek kellett oda vinnem valamit.
Aztán egyszer csak Braomos tűnt fel a sokaság közül, először szinte úgy álltam ott előtte, mint aki leblokkolt.
- Te megsérültél... – állapítottam meg a tényt és el kezdtem vizsgálgatni jobbról is, balról is, és minden irányból amiből meg tudtam nézni. Végül mégis csak összetettem a két ujjamat, és egy zöld fénykör jelent meg körülötte amit végül igyekeztem a lábához közel tartani (anélkül hogy hozzáértem volna. A fájdalom valamennyire enyhülhetett abban a lábában, de a mágikus kör hamar vibrálni kezdett, végül eltűnt, és lekapcsolt, legnagyobb szomorúságomra. A rendszereim letiltottak, és nem tudtam használni a képességemet, amíg több energiával fel nem töltöm magam.
Ekkor felocsúdva néztem a ,,magas törpre”, mint aki csak most hallotta a kérdését. Kihúztam magam, és ránéztem, úgy válaszoltam:
- Nem tudom... Te merre mész?
Ez után pár pillanatra elhallgattam, talán abban reménykedve hogy válaszol, a végső következtetést pedig lehet, hogy már előbb is levontam, de kimondani csak később mondtam.
- Lehet...het..., hogy én is arra megyek.

Végül ahogy a törpök elindultak, többé-kevésbé igyekeztem Braomos közelében maradni. Így a szekér amire felszálltunk kettő, vagy három törppel kevesebbet tudott vinni tekintve, hogy a súlyom nagyjából annyit tett ki ( ha nem többet). Végül befészkeltem rendesen egy megfelelő helyre, ahogy biztos voltam benne, hogy nem esek le a szekérről és alvó módba kapcsoltam, hogy energiát gyűjtsek a napfényből.

Végre amikor Harven Fell-be értünk, ha a törpék engedték, segítettem nekik lepakolni a szekerekről a felszerelést, vagy akármit. Hasznos akartam lenni, segíteni akartam nekik, még mindig. Ez az érzés nem hagyott nyugodni egészen addig még nem mulatozásba kezdtek a dolguk végeztével. Többnyire most is szemlélődtem mint az elején. Igyekeztem megérteni az értelmét a történéseknek. Néha próbáltam Braomost megkeresni, még ha csak a tekintetemmel is. Nem tudtam igazából miért is... a leglogikusabb magyarázat az volt rá, hogy tudtam idővel tovább fog állni, mégsem tartozik ide, a törpök közé, és ha így lesz, arról nem akartam lemaradni. Nekem személy szerint nem volt úti célom, így megfelelt nekem az övé is, ameddig más nem hoz az idő.
De aztán pár törp úgy tűnt nem enged abból, hogy velem beszéljenek... bár ezt igazából nem bántam. És amikor kiderült mit akarnak csak összekulcsoltam a kezeim, végül félig egy lábra álltam, úgy néztem lesütött szemmel hol az egyikre hol másikra. Zavarban voltam. Nem akartam elutasítani semmit amit adtak Úgy tűnt ők örülnek, hogy oda adhatják, én meg örültem bármíly csekélységnek is... ez pedig még nem is volt nevezhető annak, bár nem tudtam igazán mi a szokás, náluk vagy akárkinél. Mindenesetre kissé félszegen elfogadtam amit adtak, és többször is megköszöntem, majd egy darabig csak álltam magamhoz ölelve a kardot miután ismét jól megszemléltem.

Így hát küldetésetek véget ért, bár döcögős volt egy kicsit, azért én elégedett vagyok veletek.

Jutalmak:

Seira: 4 arany, 12 pont

Braomos: 5 arany, 15 pont

(Köszönjük törp uram^^)

A történéseket még az után sem értettem, hogy a temetésnek vége lett. Szinte éreztem, hogy valami fontos történt, de a lényegét valahogy nem sikerült megragadnom a dolgoknak. Ennek ellenére mélységes örömmel töltöttek el az ajándékok amiket kaptam, még ha jelenleg fogalmam sem volt, hogy mit fogok velük kezdeni. Asztalról asztalra jártam az ünnepségen... vagyis inkább megálltam a legtöbb asztal közelében nézelődni. Próbáltam többnyire a beszélgetések értelmét felfogni, de ahogy telt az idő ez egyre nehezebben ment. Ennek két lehetséges oka volt. Az első, hogy velem volt valami probléma, a diagnosztikai rendszerek azonban még mindig nem adtak jelet egy meghibásodásról sem. A második, hogy mindenki más kezdett furcsán, és egyre furcsábban viselkedni. Ez viszont számomra még nem nyert teljes bizonyosságot.
Bár amikor az egyik törp felajánlotta a korsóját, benne egy eleggyel, melynek a neve egyértelműen ,,sör" volt, eléggé meglepődtem.
Végül aztán észrevettem, hogy Braomos távozik. Azt hiszem akkor döntöttem úgy, hogy egyelőre felhagyok a történések elemzésével. Bár ennek ellenére, az adatrögzítés továbbra is nagyban folyt a részemről. Mikor épp beértem volna őt az utcán, egy újabb törppel láttam vitatkozni, miszerint a kecske elölről kecske, avagy hátulról... legalábbis azt hiszem. Nagyjából azt hiszem, ennyit tudtam kivenni, hiszen ekkor a beszélgetésben elhangzott számomra ismeretlen/érthetetlen szavak száma elég nagy volt. A beszélgetés végül odáig fajult, hogy a törp a csizmájával akarta elverni Braomost, ami mellesleg fémből volt. A helyzet azonban ott megbukott, hogy a törp felbukott, illetve nem tudta levenni a csizmáját, addigra pedig Braomos hét határon túl járt... vagy legalábbis három házzal arrébb.
Végül aztán beérve őt úgy tűnt nagyon meglepte a jelenlétem. És valószínűleg törpnek nézett... legalábbis először? A kommunikáció köztünk több helyen megbukott. Aggódtam, hogy a szenzorai nem működnek rendesen. Bár ahogy elnéztem talán még a motorikus funkciói sem voltak igazán rendben. Ezt igyekeztem tolmácsolni irányába, de a válasz többször sem volt értelmezhető számomra. Összevetve azonban a törpök viselkedésével, feltételezhető volt, hogy ez a jelenség átlagos volt.
Valami tyúkot emlegetve, hosszas próbálkozás után jutottunk el valahova, így végül nem tudtam meg, Braomos mit akart igazából mondani. Azt mondta várjam meg itt... ami meglepő módon, elsőre, egész tisztán hangzott el. Így megvártam odakint a ház előtt.
Amikor kijött a főbejárat mellett talált ülve, ahogy az újdonsült obszidián kardomat szorongattam magamhoz, becsukott szemmel, mintha aludnék.

Hát, köszönjük szépen törpicúr KM úr a megértést és a türelmet

Hát, amit az a két lány művelt egymással, és utána velem, egy jó ideig kielégítette minden pajzán vágyamat. Na meg hát, tanultam tőlük pár új dolgot is, amit akár a későbbiekben is felhasználhatok. Egy szóval, minden értelemben kielégítő éjszakám volt. Úgy becsiccsentettem drága törp barátaimmal, hogy olyan buliban még életemben nem volt részem, és az elf csajok is durván tolták. Még az ajtó felé menet egyszer visszanéztem az iker párra, akik aranyosan összeölelkezve szunyókáltak, majd kiléptem az utcára. Az első tapasztalat: túl sokáig voltam sötétben, csak nagyokat pislogtam a hirtelen napsütésre...na meg akkor, amikor megláttam Seira-t, amint egy bazi nagy karddal az ölében ücsörög az ajtó előtt. Huh, Ő meg hogy talált meg engem? Kutakodott utánam? Követett? Bakker, tudtam, hogy utánam fognak küldeni előbb-utóbb egy ügynököt azért, amit elkövettem rövid pályafutásom alatt, na de hogy pont egy ex-machina-t? De még is, ki küldte utánam? És miért? Nem csináltam semmit sem, esküszöm, amiért engem üldözni kéne! Na most meg, még is, mi a jó nagy fenét fogok én kezdeni ezzel a szituval? Ki kell derítenem, hogy kik a megbízói, kik küldték utánam. Istenemre, paranoiás lennék csak? Lehet, hogy azért jött utánam, hogy ne essen semmi bajom se, és készségesen megvárt, míg elintézem a dolgaimat, hogy biztos ami biztos, gondoskodjon rólam. Na de, ki akarna nekem ártani a törpök városában? Mitől akarna megvédeni engem? Tud talán valamit, amit én nem? Akármilyen irányból is közelítem meg Seira jelenlétét, csak egy következtetésre tudok jutni: valaki ártani akar nekem! Most mi lesz? Minden lépésemre ügyelnem kell? Állandóan hátra kell néznem, attól félve, hogy valaki leszúr? Engem? Braomos Jeroalath-ot? Faluja egyetlen túlélőjét, a nagy hőst, a bazinagyfémkupac-gyilkos mindenki kedvencét? Engem, ki meg fogja váltani a világot előbb-utóbb? Jó, kell még hozzá pár újjászületés, meg miegymás, amiben nem hiszek, de akkor is. Én fontos személyiség vagyok! A világ nélkülem unalmas, szürke és igen csak lapos lenne. Valakik azért szövetkeznek, hogy unalmassá tegyék a világot? Valakiknek fáj, hogy ha az emberek vidámak? Jó, ez gyakran nekem is fáj, mert mindig azt hiszem, hogy rajtam nevetnek, főleg amikor egyszer részegen és pucéran caplattam végig egy városka utcáin. Na mondjuk azt nem azért tettem, mert annyira nagyon kedvem volt hozzá, hanem azért, mert kiraboltak és minden ruhámat elvették, legalábbis amit nem az egyik rejtekhelyemen tároltam, de akkor is. De legalább egész este ingyen ittam, úgy hogy a végső konklúzió az, hogy jól jöttem ki belőle. És mint ha még egy-két csajnak be is jött volna az, amit láttak. A férjüknek, vagy jegyesüknek már annyira nem, mert azonnal elráncigálták őket az utcáról, amin épp végigcaplattam. Azóta is remélem, hogy emlegetik azt az esetet, és pár asszony csak üldögél az ablak előtt, halkan sóhajtanak egyet és csak merengenek, hogy milyen lett volna, ha aznap nincs ott a férjük. A férj meg félreérti az egészet, azt hiszi, hogy azért sóhajtoznak, mert az asszony őket kívánják. Ennél nagyobb tévedésbe nem is eshetnének. Na mindegy, a lényeg, hogy valakik az egész világ ellen szövetkeznek, és én vagyok az elsődleges célpontjuk! Na már most, vagy Seira az egyik ügynökük, vagy a jó fiúk oldalán áll, és védelmezi a világ emberét. Hmm...még mindig nem tudom, hogy mit tegyek. Ja, de, még is tudom.
- Seira, drága újdonsült barátom, ki várakozik eme szép tölgyfa ajtó előtt, mi út a boldogság paradicsomába, vagy paprikájába, tudja a fene; mondd csak, mit csinálsz eme szép, napsütéses napon, ily' magányosan ücsörögve egy bazi nagy karddal a kezedben?
Csak semmi konkrét rákérdezés, agyafúrtságom egyszerűen nem ismer határokat. El kéne mennem mesterkémnek, kifaggatnék mindenkit az aljas, sunyi, alattomos, alamuszi, alávaló, hitvány, gyarló, sötét, becstelen és legfőképpen morbid terveiről, amiket aztán vagy felhasználnék, vagy ellenük fordítanék. Na, mondjuk, a kettő egy és ugyanaz, szóval édes mindegy, a lényeg az, hogy jól kikérdeznék mindenkit, aztán örülnék a fejemnek. Annak már nem nagyon örültem, hogy valahol ágyék környékén elkezdett vakarózni. Csak nem voltam nemibetegek azok a csajok. Aztán rájöttem, hogy ez csak amolyan férfias viszketés, pont ugyanaz, mint ami minden reggel megtörténik velünk. Na de most, hogyan segíthetnék ezen is? Szerintem szegény gépezet félreértené, ha én most minden további nélkül elkezdenék vakarózni nemes tájékaimon, s bőszen kutakodna a kis buksijában, hogy ez még is, mi a fészkes fenét jelent. Én meg imádkoztam benne, hogy ez tényleg csak a rutin szerűen jelentkező inger legyen és ne valami kezdődő tripper vagy kankó jele. Minden lelkierőmet össze szedve igyekeznem nem tudomást venni vágyaimról, hogy két kézzel essek az ápolásnak, és inkább leültem Seira mellé. Pontosabban lefolytam a falon, mint a reggeli gyomortartalom. Fejemet hátradöntve bámultam az eget, és egy világmegváltó gondolatom támadt.
-Kutyaharapást szőrivel, tartja az ősi közmondás, és milyen igaz. Kéne valami sört szereznem. Tudod, drága barátosném, vagy barátom, nem tudom, még is, milyen nembe soroljalak téged, bár elől meredező kiegészítőid alapján inkább nőnek tartanálak, már ha van nálatok ilyen...na de vissza a témára. Sör. Az istenek nedűje. A rege úgy tartja, hogy először Caldobarduum, a törpök istenének fejéből pattant ki az ötlet, hogy kéne valami ütős kis motyót összedobni, ami olyan királyra sikeredett, hogy aztán a törpicúrok népitala lett, legalább nekik is legyen valami, amire büszkék lehetnek. Igaz, hogy túlzott fogyasztása csúnya dolgokat tud művelni bármilyen faj képviselőivel, de pont ezért isszuk. Kicsit felengedünk tőle. Megjegyzés: egyszer egy sárkányt iszonyat módon le kéne itatni, tuti buli lenne részegen látni őket, csak nem kéne a közelben tartózkodni, amikor beüt náluk is a cumó, aztán elkezdenek pusztítani. De egyszer neked is ki kéne próbálni. Vagy inkább nem. Nem ismerem a belső felépítéseteket, de lehet, hogy annak a sok fémkacatnak nem tenne túl jót. Valakik elkezdtek regélni valami másik fajta italról, amit nem rég kotyvasztottak ki. Gyümölcsöket használnak hozzá, amiket erjesztenek, vagy mi. Pálinka, vagy ilyen fantázianevet adtak neki. Na olyanból kéne egyszer közösen fejenként egy-egy litert leküldeni, megnézni, még is, milyen hatása van a szervezetre. Na, lényeg a lényeg, hogy akármit is csináltam az előző este, az csak is a sör miatt volt. Ha valami hülyeséget csináltam, nem kérek érte bocsánatot, de ha akarsz, megbocsájthatsz. Ha most körbenézel a városban, találsz pár eléggé szép fejszerkezetet, mindenféle grimasszal. Na ők egy oltári nagy szívásban részesülnek, úgy hívjuk, hogy másnap. Szerintem az Old Deus-ok, vagy másmilyen isteni teremtmények direkt szivatásként találták ki, hogy a hülye halandók ne élvezzék annyira a piát. Ha nem lenne másnap, és nem lenne egyéb rosszullét, mint az enyhe, vagy nem túl enyhe hányinger, annyi alkoholt ledöntenénk magunkba, hogy nincs az a gyümölcsös, vagy szőlős, vagy mittudomén mi, ami kielégíthetné szükségleteinket és igényünket. Hogy ezzel a monológgal hova akartam kilyukadni? Hát, látod, ezt nem tudom, csak úgy éreztem, hogy mindezt meg kell osztanom veled, hogy okítsalak egy kicsit a világ működéséről, amit úgy látszik, hogy még csak most kezdesz el megtapasztalni. Ergo, eddig hol voltál? Mit csináltál? Ki vagy Te? ÉS MI A FRANCÉRT KÖVETSZ??!!
Az utolsó mondatot eléggé nyomatékosítottam. Fenébe. Fáj a fejem. Rohadt másnap...vagy aznap? Kellene egy korsó sörike. Hol van Bulwark? Ivócimbo, hozd a sörünket!

A nap már kellemesen kezdett sütni mikor Braomos úgy döntött, hogy ki jön a házból. Kedvesen néztem... volna rá, ha tudtam volna, hogy azt hogy kell. Így csak egyszerű értetlenségre, vagy egyetlen érzelmet sem tükröző arckifejezésre futotta. Ennek viszont legalább az az előnye meg volt Braomos számára, hogy így semmilyen fenyegető dolgot szem mutatott.
Pár pillanat eltelt a kérdése után mielőtt válaszoltam, ami talán azt az érzetet is kelthette, hogy gondolkozok.
- Azt mondtad itt várjalak... úgy hogy vártam. A kardot meg a törpöktől kaptam az... – itt újabb pár másodperc telt, még az oda illő szót kerestem – ünnepségen. Mellesleg... olyan furcsán fejezed ki magad... Van valami oka? – kérdeztem rá, ami már a monológját végig hallgatva felötlött bennem az elején. És ha már itt tartunk – Mi ez a hely?
Ha már ennyi időt eltöltött ott biztos érdekes lehet... És még ha leskelődtem is amikor egyesek jöttek mentek, úgy sem értettem a dolgot.
A további magyarázatot meg csak csendben hallgattam, mint valami jó tanítvány. Néha kicsit egyik, majd másik oldalra billentettem igazán a fejem. Igazán érdekes volt, és úgy éreztem sok hasznos információval gazdagodok.
- Ez... sok mindent megmagyaráz.
Ezzel a kijelentésemmel egyetemben kicsit úgy éreztem, hogy megvilágosodtam kissé, legalábbis bizonyos dolgokat tekintve.
-A furcsa dolgokba beletartozik az összefüggéstelen beszéd, és koordinálatlan mozgás is?
-Te melyik nembe tartozol? Ha van különbség köztetek, akkor jelen megfigyeléseim szerint, inkább hasonlítok azokra akikkel odabent találkoztál... – mutattam az ajtóra, ami mellett olyan szépen elhelyezkedett... hozzám hasonlóan.
Az utolsó kérdéseit már annál inkább nehezebb volt fel dolgozni. Hosszú... hosszú pillanatok teltek el mire ismét megszólaltam. Többször próbáltam meg felkutatni az erre vonatkozó információkat, és valamilyen egybefüggő formába önteni, de elég nehezen ment. Úgyhogy végül újból lefuttattam a keresést a szükséges információkra, ezúttal hangosan kommentálva.
- Keresés... - ismét várakozás, miközben újfent kettőt rándult a fejem, egyet oda, egyet vissza. - Identitás: Seira... Identitás fennállása: 1 hónap 3hét 2 nap 11 óra 38 perc. Az első emlékem, egy barlang, és azóta jártam, nézelődtem, megálltam a tájat, és az állatokat nézni, amikor legalábbis nem alvó üzemmódban voltam. Aztán találkoztam egy zöld hajú valakivel, aztán a törpökkel a faluban miután megtaláltam a hullákat... – itt sikerült kicsit leblokkolnom. Olyan hang jött ki belőlem, mintha két hidraulika egymásnak feszült volna olyan erővel, hogy már mind két alkatrész törni készül. De valójában ismét csak a hanggenerátorom volt a felelős a dologért. Aztán végül mintha észre sem vettem volna a hibát egyszer csak folytattam a beszédet. - Harcoltunk... aztán beszéltünk velük, elindultunk vissza, aztán azt hiszem a többit te is tudod. És azért követlek, mert úgy volt, hogy együtt megyünk tovább. Mivel konkrét úti célom nincs, gondoltam megyek utánad, az is épp elég jó célállomás ahova te mész mint bármelyik másik.