[Megbízás] Exitium + RT

Felvezetés a [A múlt kísértetei] című kalandhoz

Hát, Seira...az Seira volt. Néha eltöprengtem azon, hogy náluk faji követelmény-.e a teljesen egyértelműre rákérdezni. Mondjuk tény és való, hogy mindenkinek más a teljesen egyértelmű, ez most mellékes is. Amikor rákérdezett arra, hogy még is, mi az a hely, ahonnan épp kijöttek, egy időre lefagytam. Ezt most hogy magyarázzam meg neki? Jajj, persze, most jöhetnék a méhecskékkel; meg a macival, aki bemászik a málnásba és a többi találó, vagy kevésbé találó hasonlattal, amelyet az értelmes/kevésbé értelmes fajok az évezredek során kitaláltak, na de egy ex-machina-nak ez valószínűleg nem jelentett volna semmit. Úgy éreztem magam, mint egy apuka, aki épp igyekszik elmagyarázni öt éves gyerekének azt, hogy amit apuka meg anyuka művelt, az teljesen szokványos dolog...és ha még egyszer szexi időben téved be a szülői szobába, ki lesz készítve a bőrkéje, Ő még nem láthat ilyet.
- Hát, Seira, tudod, az emberek, elfek, törpök, meg minden biológiai teremtmény, aki él és lélegzik, egy alapvető céllal született: ez pedig a fajfenntartás. Tudod, amikor egy férfi és egy nő, izgi esetben két nő és egy férfi nagyon szeretik egymást, vagy az egyik félnek igen csak sok pénze van, egy helyre gyűlnek össze. Ez lehet egy szoba, egy park, egy kocsma, vagy éppen egy kiszáradt folyóágy, a lényeg, hogy kényelmes legyen és az se árt, hogy ha a helyi hatóságok nem tiltják az adott hely ilyen jellegű használatát. Tehát, nézzük azt, hogy unalmas módon csak egy férfi és egy nő gyült össze, és éppenséggel szeretik egymást és nem csak a pénz miatt vannak együtt. Ilyenkor felvetődik bennük a gondolat, hogy biza Isten, kéne valami jó mókát elkövetni együtt, aminek végeredménye egy pici kis szörnyeteg lesz a nő hasában. Hála minden isteni teremtménynek, a kisgyerek hasbajuttatási metódusa a mi helyzetünkben igen csak élvezetes. Hogy ne szaporítsam tovább a szót: ahonnan én most kijöttem, az egy olyan hely, ahol a gyereknemzés gyakorlatát űzzük úgy, hogy nem lesz belőle gyerek - remélhetőleg. Ez inkább csak élvezetekről szól, semmint fajfenntartásról. Huh, remélem ,hogy nem volt túl...hogy is fogalmazzak...kusza a magyarázat. Persze, egészen addig, míg saját szenzoraiddal nem látod, kissé nehéz elmagyarázni, és ha gondolod, egyszer befizetlek téged egy körre, ami során nézheted, ahogy mások párosodnak...és akkor én is a nézők között leszek. Valahogy a nézőközönség előtt úgy érzem, hogy ez a cselekedet nem nagyon menne nekem.
Na aztán hogy még ezek után azt is el kellett magyaráznom drága ex-machina cimborámnak, hogy még is, mi az a másnaposság, meg a sör, ismét csak felvetette bennem a gondolatot, hogy kéne innom már egy jó pofa sört. Viszont előtte kéne ennem valamit, mert a gyomrom már igen csak korog. Amihez fel kéne állnom a fal mellől, amihez viszont heroikus erőkifejtésre lenne szükségem, mert az már nehézséget okoz nekem, hogy ébren maradjak és nagyjából összefüggésekben tudjak beszélni és gondolkozni. Tehát, összességében a lényeg: innom kéne, de nem tudok. A legrosszsabb rémálom. Vajon ha Seira-t megkérném, hogy hozzon nekem italt, megtenné? Vagy elővenné anyáskodó jellemét és letiltana az alkohol fogyasztásról és életem végéig mellettem maradna, hogy megszabályozzon? A végén oda jutnék, hogy sunyiban kell innom? Jajj...ebbe még belegondolni is rossz. Braomos Jeroalath-ot, a világ emberét nem lehet csak így, ilyen könnyen leszabályozni! Nem, és nem...vagy is, hát, remélem, hogy nem.
- Na, nézzük csak. Alapvetően két nem létezik , legalábbis akikről én tudok. A hímnem és a nőnem, meg a semleges nem. Ja, ez már három. De ezek nyelvtani nemek és nem biológiailag. Élettanilag két faj létezik: férfi és nő. A férfit a nők úgy írják le, hogy végtelenül primitívek és egyszerű teremtések. Gyakorlatilag mi férfiak tudjuk, hogy rajtunk még nehezebb kiigazodni, mint egy nőn, csak ezt jól palástoljuk. A nők szerint ezen dolgok éltetnek minket: szex, piálás, és harc, meg a jó fajta lovak. De ezen kívül érdekel még minket a szeretkezés, az etyem-petyem, a kardok, az íjak, a sör, a bor és a rum; meg nagy ritkán a bazinagy harci lovak, amelyekkel kirabolhatunk egy serfőzdét, hogy utána az összes nőn végig menjünk. Ezen kívül érdekelhet még minket néha napján, ha nagyon be vagyunk rúgva olyan dolgok, mint természet járás, pénz, a természetben egy védtelen, meztelen nő megtalálása és a többi. Na már most külső ismertetőjegyeink: erőteljesebb testfelépítés - általában. Ott ,lenn, középen egy nyúlvány, amely mellé két, egyéb jellegű és alakú függelék tartózkodik. Ezt használjuk szaporodásra, élvezkedésre és vizeletürítésre.
Megvártam, míg társam feldolgozza az információkat, majd:
- A nők....illogikus teremtmények, kiket az érzelmeik irányítanak. Mondhatsz nekik szép és jó dolgokat, el felejtik. Egyszer mondjál róluk valami csúnyát és egy egész életre megharagudnak rád. Megérteni őket képtelenség, vagy amint megérted őket, azonnal megváltoznak és kezdheted az egészet elölről. Főbb külső ismertetőjegyeik közé tartozik az, hogy elől kettő darab kisebb vagy nagyobb domborulat található, amely legfőbb funkciója, hogy a férfiembereknek örömet szerezzen, másodlagos és elhanyagolható feladata a kisgyerkem táplálása. Középen, ahol nekünk ugyebár a függelékeink vannak, na ott nekik nincs semmi ilyesmi, amiért hálát is adok az égnek...nekik ott, hogy is fogalmazzam, hogy ne legyek bunkó, de egyben eléggé jó leírást adjak....Hm...Szakadék, barlang. Majd inkább egyszer nézz meg magadnak egyet és akkor tudni fogod. Ők is vizeletürítésre használják, illetve ez egy kétirányú út a gyerek szempontjából is. A két nem, tudod, van, hogy nagyon nem jön ki egymással, de pont ezért nem tudunk egymás nélkül élni. Akármennyire is nem tudjuk megérteni a nőket, és ők is akáermennyire nem tudnak minket megérteni, nem létezhetünk egymás nélkül. Mert az ellentétek vonzzák egymást, és mert nincs annál jobb érzés, amikor magadhoz ölelheted azt, akit szeretsz és csak belélegzed mennyei illatát és érzed, hogy visszaölel, jelezve, hogy szeret. Ez még a szeretkezésnél is jobb. A tudat, hogy odaadja neked a legfontosabb értékeit, tulajdonát, amit csak adni lehet: az idejét és a szívét. De azt hiszem, hogy ennyi elég is lesz...
Liza...szerelmem. Oly' rég nem tartottalak már karjaimban téged. Elvettek tőlem és ezt soha se fogom megbocsájtani senkinek. Kiragadtak a karjaimból téged, ahogy elvették szüleimet és barátaimat is. Nélkületek az életem szürke és értelmetlen. Annyira vágyok már arra, hogy ismét veled legyek. Talán egyszer, a túl világon. De addig még ezen gyarló életben van elintéznivalóm bőven. Megbűntetni mindenkit, ki elvett titeket tőlem és azokat is, akik másokkal is ezt akarják megtenni. Akárhányszor eszembe jutsz, eljátszok a gondolattal, hogy hazamegyek Jeroa-ba, és Te ott leszel, arcodon azzal a mosollyal, amelybe annyira beleszerettem. Hajadba tűzve az a kis vörös virág, melyet utoljára szedtem neked .Kezedben a közös gyerekünkkel, ki szerencsére jobban hasonlít rád, mint rám Bűnös va gyok. Nem védtelek meg titeket. Nem voltam ott veletek. És azóta olyan dolgokat művelte, amelyekről ha tudnál, tán el is fordulnál tőlem. Nehéz az élet nélküled, édesem, és annyira sajnálom!
Gondolataimba merülve jó ideig nem is figyeltem Seira-ra. Gondolataim a régmúltban jártak, hol még boldog voltam. Hol nem szennyezte vér a kezemet, hol a becsületemen nem esett csorba. Hol még ember voltam és nem egy ösztönállat, ki csak egy dologhoz ért: ártani másoknak. Hol volt még esélyem arra, hogy családom legyen, akiket ugyanúgy szerethetek, mint ahogy szüleim szerették egymást, és engem. De elrabolták tőlem és ezért soha se fogok tudni megbocsájtani a világnak és azoknak, akik irányítják a világot. Bosszú forr bennem, és keserűség, bánat, kétségbeesésé és minden, ami ezekhez tartozik. Gyakran elkap a hév, hogy öljek, míg máskor csak arra gondoltam, hogy ismét lássam szüleim és Liza arcát.
-Tudod, mit, Seira? Örülök, hogy velem tartasz. Tőled legalább nem kell alakoskodásra számítanom. Te kimondod, amit gondolsz, mert nem az érzelmeid vezetnek, mik talán nincsenek is, hanem a logikád. Van egy elintézni valóm, ami nekem nagy megnyugvást okozna. Egy dolog, ami nincs is olyan messze innen, csak két heti sétára. Meg kell ezt tennem, hogy megnyugodjak. Vissza kell térnem szülőfalum romjai közé, hogy lelkem megnyugvást találjon. Örülnék, ha velem tartanál. Ha nem, azt is megértem. Ma este indulok...vagy indulunk, ha te is úgy gondolod. De most, ha megbocsájtasz, egyedüllétre van szükségem...

Talán még engem is meglepett volna, hogyha belegondolok, hogy mind ezt az információ áradatot fel tudtam dolgozni. De nem gondoltam bele, számomra annyira természetesnek tűnt jelen pillanatban. Ami azt illeti, még ha néha el is vesztettem a fonalat visszaidéztem amit előtte mondott, mint egy felvételt, és az alapján elemeztem tovább a dolgokat.
A hallottak alapján elgondolkoztam, és pár pillanat erejéig végig pillantottam magamon. Azt már megfigyeltem hogy vannak egyes egyedek akikhez jobban hasonlítok külsőre, mint például a mellettem lévő Braomoshoz. Volt egy olyan érzésem bárki is hozott létre, teremtett, a Braomos által nő ként emlegetett egyedek alapján készíthetett, vagy tett hozzájuk hasonlatossá... legalábbis külsőre, még ha egy az ő fajtájából való nőtől nagyon is különböztem. Hogy ezt vajon milyen megfontolásból tehette az illető nem tudom, de úgy látszik így tett.
- Igazából... érdekes felvetésnek hangzik - jegyeztem meg, mikor azt ajánlotta föl, hogy egyszer megnézhetném két egyed párosodását. Jelenleg úgy éreztem a világban minden érdekel, és ahogy leírta, ez a világ, legalábbis az ő szempontjából fontos része volt a világnak. És ha valóban jól vettem ki, és tényleg így készülnek a hozzá hasonló, organikus, egyedek új példányai, akkor főleg érdekelt volna...
Bár amikor a két nem egymáshoz való viszonyát kezdte el taglalni érzelmi szempontból, azt hiszem kissé lassabban sikerült feldolgoznom a dolgokat. Hosszú másodpercekig kattogtak rajta a processzoraim.
- Érdekes... - szólaltam meg két kattanás közötti rövid szünetben.
- Köszönöm a felvilágosítást... - néztem végül rá hosszú percek után, mikor már számomra is kissé feltűnt, hogy nagyon csendben van egy ideje.
- Én... ezt... nem értem. Ha nem tudok valamit, akkor megkérdezem, nem? - arról nem is beszélve, hogy nem igazán értettem mit jelenthet az a szó, hogy alakoskodó. Az pedig hogy vannak-e érzelmeim? Igyekeztem magamban megfogalmazni pontosan, mit is jelent igazán a szó... És megválaszolni a kérdést.
- Mindenképpen veled tartok - feleltem közbe Braomosnak. Majd néztem ahogy elbotorkál...
Igen, vannak érzelmeim... született meg a válasz az előbbi kérdésre közben.

Miközben a város utcáit róttam, sorra felmerültek bennem a közel múlt eseményei. Nem tudom, hogy Mrdok hol lehet, és hogy vajon túlélte-e egyáltalán első, s végső összecsapását az órias ex-machina ellen. Ahogy mondták, tetemet nem találtak az összecsapás helyszínén, bár ez nem jelenthetett túl sok mindent.A remény azonban a törpök szívében örökké élni fog, vagy legalábbis pár hónapig, hogy még viszont láthatják fajtársukat. Pont ahogy a remény dolgozott bennem, hogy ismét láthatom néhány földim arcát, akik talán túlélték a martalócok támadását. A remény...csalóka volt, ezt éreztem szívem legmélyén ,azonban még is, valahogy le kellett zárni a múltam ezen darabját, hisz addig csak elveszetten bolyongok a nagy világban, örökké reménykedve és örökké válaszokat keresve: miért? Miért történt ez pont velem? Miért nem öltek meg? Miért engem hagytak életben. És miért nem az enyém volt a kar, amely lecsapott a bandita vezérre? A hülye királynak és az embereinek kellett elvégezniük ezt a dicsőséges tettet, miközben én csak bújdostam, a megfelelő alkalomra várva. Vajon a szüleim és szeretőm lelke nyugton pihen a túlvilágon, tudva, hogy a haláluk meg lett bosszúlva? Vagy csak szégyenkeznek, látva, mivé lett fiúk és szeretőjük? Én magam sem voltam büszke mindarra, ami vagyok, de a sorsom és a körülmények kényszerítettek az olyan radikális tettekre, amelyek végül ide vezettek. Gyilkosság. Hazugság. Cselszövés és árulás. Családok szétszakítása. Ez voltam én. Túl sok rossz tett, s túl kevés jó, mi kompenzálta volna a balanszomat. De hát, régen se akartam hős lenni, most meg már biztos, hogy a közelébe se fogok érni annak. MIndig kellenek a "rossz" emberek, hisz ők mutatják meg, milyen az emberiség igazi arca. Túl az alakoskodáson és a színjátékokon, ezek vagyunk mi: gyilkosok. Mind.Egy.Szálig.
Legközelebb, amikor feleszméltem, már egy kupa bor hevert előttem az asztalon, körülöttem pár törpicsek üldögélt még a kocsmában, elfoglalva a saját dolgaikkal, még az előző napi gyászünnepség utóhatásai alatt voltak. Pár másnapos arc, szomorú tekintetek, megfáradt arcok, lázban égő szemek. Pár elmorzsolt könnycsepp, elfojtott szitok szavak, értetlen fejcsóválások...s a kupák újra és újra összekoccannak, ahogy egy újabb névhez és egy újabb hősi tetthez érnek. Újabb korty bor száguldozik le a torkon, hogy édes feledés mezsgyéjére sodorja az elmét. Feledés. Néha mindannyian szeretnénk felejteni, azonban az emlékek állandóan vissza-visszaatérnek hozzánk. A jó idők emlékei. Az utolsó pillanatok emlékei. A "mi lett volna ha..." kérdések egész tengere ostromolja elménket, és nem tudunk gátat szabni az érzelmeknek és emlékeknek. Ez a legrosszabb áldás, amit az istenek kitaláltak nekünk s én bizony mosanában egyre többször szenvedek ezen átok alatt. A bor kesernyés volt, mint a hangulatom és marta a torkomat, mint az a több tengert megtölteni képes elfojtott könnycsepp, melyek az évek során halmozódtak fel bennem. Soha se engedtem meg magamnak a luxust, hogy könnyezzek, hogy sírjak, hogy más vállán vígasztalódjak, mert erősnek kellett mutatkoznom. Meg kellett felelnem apámnak, és anyámnak, a szeretőmnek, a bajtársaimnak a faluban, az oktatómnak. Később már csak önmagamnak kellett megfelelnem, de a könnyek soha se jöttek el. Mert nem volt itt az idejük.
Végül felálltam az asztaltól. Már inni se volt hangulatom, ami nálam mondjuk igen csak ritka alkalom, valahogy még is sikerült összehoznom. Visszatértem a szállásomra, amelyet a törpök rövid itt tartózkodásomra rendelkezésemre bocsájtottak, és úgy döntöttem, hogy a mai napból ennyi bőven elég. Alig múlt dél, és este már indulnom kell. Egy új ismerettséggel. Seira. Vajon őt aggasztja az, amit életében tett, még ha nem is "él" olyan hosszú ideje, vagy én nem tudom, hogy náluk ezt hogyan lehetne megfogalmazni. Egy gépnek lehetnek érzelmei, vagy nem? De megbánást mutatott a halottak iránt. Ez hogy lehetséges? Talán nem minden olyan egyszerű, mint ahogy azt gondoljuk, vagy ahogy gondolni szeretnénk. Az élet útjai kifürkészhetetlenek és ki tudja, lehet, hogy Seira ismerettsége kell ahhoz, hogy kirángasson engem örök melankóliámból. Talán van még mit tanulnom az életből és Ő az, akinek ez a rendeltetése. Bár a Sorsban soha se hittem, de úgy gondolom, hogy ideje egy kis hitet is mutatnom. Erre a gondolatra már aludtam is.

Amikor felkeltem, már kezdett sötétedni. Ideje az indulásnak. Gyors összekapkodtam a megmaradt cuccaimat, amelyeket még nem pakoltam el a táskámba, majd még a közeli boltban vásároltam magamnak pár napra bőven elegendő élelmet és végre elkészült a számszeríjam is, pontosabban a törpök megjavították annak eleddig nem működő részeit, aminek kifejezetten örültem. Feltöltöttem a nyílvessző készleteimet, kezdett nagyon megcsappanni a számuk. Mire mindennel végeztem, már igen csak olyan érzésem volt, hogy ideje indulni végre, lezárni ezt az egészet. Seira ott volt, ahol gondoltam hogy lesz.
- Üdv! Én készen állok. Még mindig úgy vagy vele, hogy velem jössz? - tettem fel neki a kérdést, miközben megigazítottam vállamon a táska szíját.

**Ajánlott tartalom**

» [Megbízás] Óda Rielhez
» [Megbízás] Az árnyak útja
» [Megbízás] Caldor Labirintusa
» [Megbízás] A király katakombái
» [Megbízás] Ami volt, és ami lesz...

[Megbízás] Exitium + RT

[Megbízás] Exitium + RT

Similar topics

Similar topics